Az OPUS GLOBAL rekord profitot jelentett az első fél évről

Minden eddiginél magasabb, 21,2 milliárd forintos nettó féléves profitot ért el az OPUS GLOBAL Nyrt. az első fél évben - jelentette be a társaság az MTI-nek kedden megküldött közleményében.A 246,2 milliárd forintos árbevétel mellett 30,3 milliárd forintos üzemi eredményt ért el a társaság csoport szinten hat hónap alatt. Az üzemi eredmény 28 százalékkal lett magasabb a tavalyinál, amiben jelentős szerepe volt a 22 százalékkal 215,9 milliárd forintra csökkentett működési költségeknek.

Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 13,5 százalékkal lett nagyobb, mint a tavaly az első felévben, így közel 54 milliárd forintot tett ki, ami új rekord a cég történetében.

A pénzügyi eredmény kisebb többletével együtt az adózott eredmény csaknem 3 százalékkal 21,2 milliárd forintra nőtt.

A négy nagy üzletág közül az építőiparnál a működési költségek az árbevételnél nagyobb mértékben csökkentek, így sikerült 16 százalékkal magasabb üzemi profitot elérni. Az élelmiszeriparban ugyanakkor a kedvezőtlen nemzetközi, és hazai folyamatok miatt nem lehetett a költségek növekedését az árakban érvényesíteni, ami jelentősen nehezítette a féléves gazdálkodást.

Erős hat hónapot ért el az energetika, árbevétel, EBITDA, és nettó eredmény soron is szép számokat könyveltek el, miután komoly költségcsökkentést hajtottak végre. A turizmus területén az újra nyíló szállodák miatt egyszeri költségtételek is befolyásolták az első félévet, viszont nőtt az árbevétel, így pozitív eredményt értek el EBITDA és nettó profit szinten is - sorolta a cég.

A közlemény idézte Lélfai Koppányt, a társaság vezérigazgatóját, aki kijelentette: az OPUS-csoport hosszútávú stabilitását jól mutatja a Scope Ratings minősítése is, amely az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kedvezően ítéli meg a cégcsoportot. A minősítő intézet a társaság kötvényeire BBB-, a társaságra pedig BB minősítést adott 2025-ben is stabil kilátásokkal. Mindez azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank által elvárt szintnél négy fokozattal magasabb besorolást kaptak az OPUS-kötvények - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com