Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2017. évi beszámolóját

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2017-es évre vonatkozó beszámolóját. A magyar közbeszerzési piac számos mutatót tekintve rekordévet zárt tavaly - közölte a Közbeszerzési hatóság az MTI-vel kedden.Tavaly 8811 eredményes eljárást bonyolítottak, összértékük elérte a 3630 milliárd forintot, ami több mint 80 százalékkal több az előző évinél.  A jelentés szerint fokozódott a verseny is: míg 2016-ban az átlagos ajánlatok száma 6 volt, 2017-re ez a szám 8-ra nőtt.


    
Tavaly rekordot döntött a magyar kis- és középvállalkozások által elnyert közbeszerzések összértéke is: a 2016-os mintegy 826 milliárdról, 2017-ben közel 1460 milliárd forintra emelkedett. Darabszámot tekintve pedig az összes eljárás 83 százalékát nyerte el hazai kkv. A Közbeszerzési Döntőbizottság 2017-ben 684 ügyben folytatott jogorvoslati eljárást és több mint 800 millió forint értékben szabott ki bírságot a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogsértések miatt.
    

Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a közleményben elmondta:  jelentős eredményeket értek el: az Európai Bizottság szerint transzparencia terén kiváló teljesítményt nyújt Magyarország, a legutóbbi, 2017-ben publikált belső piaci eredménytáblán százszázalékosra értékelték a magyar közbeszerzések átláthatóságát.
    

A verseny és az átláthatóság növekedését támasztja alá az is, hogy 2017-ben tovább nőtt a nyílt eljárások száma, ami az uniós értékhatárt elérő közbeszerzések számán belül elérte a 73 százalékot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com