Az őszi repce csaknem 40 százalékát ki kellett tárcsázni Békés megyében

A nagy vízhiány miatt az őszi repce csaknem 40 százalékát ki kellett tárcsázni Békés megyében - közölte szerdán az MTI megkeresésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatóságának általános alelnöke.Kozsuch Kornél elmondta, becsléseik szerint 9700 hektáron vetettek a gazdák káposztarepcét tavaly ősszel, szemben az előző évi mintegy 14 ezer hektárral. Ám a száraz ősz és tél miatt 2021 szeptembere óta megközelítőleg 100 milliméter csapadék hiányzik a termőföldből.
    

Azok a gazdák, akik korán vetettek, azt tapasztalták, hogy a kicsírázott növények kiszáradtak. Emiatt a földek 30-40 százalékáról a becslések szerint a gazdák kitárcsázták a repcét, helyette napraforgót vagy kukoricát vetettek. A NAK megyei igazgatójának jelölt szakember hozzátette, a későn vetett táblák - amelyek novemberben kaptak esőt - gyenge vagy közepes állapotban vannak. Szinte az összes tábla tőhiányos és alulfejlett. Ráadásul több gazdálkodó jelezte a fagykárt is. Jó minőségű repcevetések csak az öntözött területen vannak.
    

Őszi búzát megközelítőleg 92 500 hektáron vetettek, a szárazság miatt gyengén fejlett táblák láthatóak a megyei szántókon. Az őszi árpa - amelyet 24 500 hektáron vetettek - nagyobb része jó vagy közepes állapotú. Kozsuch Kornél elmondta, a magas árak ellenére február elején a gazdálkodók kiszórták a fejtrágyát, ám annak kedvező hatása csak az elmúlt napokban esett 15-20 milliméter eső után várható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com