Az OTP lett az év bankja a Mastercard versenyén

Az OTP Bank lett az év bankja a Mastercard idei versenyén, az év bankára elismerést pedig Jelasity Radovan, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója kapta - közölte a Mastercard szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a november 14-i díjátadón idén először az innovatív akadálymentes banki megoldásokat és a fenntarthatóan működő pénzintézeteket is díjazták. A versenyre, amelyen 10 kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok, 12 pénzintézettől 71 pályázat érkezett. Az értékelésnél a hangsúly, mint minden évben, a lakossági szolgáltatásokon volt, azon belül is az ügyfélbarát, innovatív megoldások elismerése volt a fő cél.


    
Az év bankja elismerést idén is az OTP Bank vehette át, és szintén az OTP kapta az első helyezettnek járó oklevelet az év leginnovatívabb bankja kategóriában is. A bank mobilfizetést támogató Simple applikációját már több mint 570 ezren töltötték le, emellett minden bankfiókban elérhető, és már 1,1 millió ügyfél használja digitális aláírópadját is. A SmartBank mobilbanki alkalmazást biometrikus azonosítással, a gyakori tranzakciók kezelésével és átutalási sablonnal bővítették ki - ismertették.
    

Az év lakossági hitelterméke kategóriában idén ismét a CIB Bank bizonyult a legjobbnak az "előrelépő személyi kölcsönnel", melyet a magyar piacon egyedülálló módon, meglévő ügyfelek akár hét, új ügyfelek akár harminc perc alatt igényelhetnek egy mobilalkalmazáson keresztül. Az év társadalmilag felelős bankja kategóriában idén a MagNet Bank végzett az első helyen. Az év lakossági megtakarítási terméke ugyancsak a MagNet Banké volt az, a nyertes termék a bank "apránként megtakarítási programja".
    

Az év lakossági számlacsomagja kategóriában idén a CIB Bank végzett az élen az "ECO" bankszámlájával. Az év lakossági mobil és online banki eszköze a Gránit Bank terméke lett. Az év bankára címet idén Jelasity Radovan, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója nyerte el. Ezzel a díjjal a bankszakma saját körein belül ismeri el a kiemelkedő teljesítményt, hiszen a kategória győztesét a bankok vezetői választják ki maguk közül.
    

Az év akadálymentes banki innovációja kategóriát idén először hirdette meg a Mastercard. A nyertes OTP Bank digitális felületét és bankfiókjait is folyamatosan akadálymentesíti. Idén beszélő bankjegykiadó-automatákkal, a hallássérültek ügyintézését segítő videó-tolmácsszolgáltatással és érzékenyített ügyfélhívó rendszerrel szerelték föl több száz fiókjukat.
    

A szintén idén bevezetett, az év fenntartható bankja kategóriában a K&H pályázatát találta a legjobbnak a szakmai zsűri. A bank idén már 20 zöld bankfiókot működtetett, székházában napelemes rendszert alakított ki, papírfelhasználását a tavalyi évhez képest 12 százalékkal, szén-dioxid kibocsátását pedig 23 százalékkal csökkentette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com