Az OTP szerint 285 forint felé tart az euró

Az OTP szakértői által elvégzett legfrissebb elemzések szerint a bank munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy a jövőben a forint várhatóan tovább erősödik majd az európai közös valutával szemben.

A napvilágra hozott előrejelzésben az OTP arra figyelmeztet, hogy a hazai helyzet egyáltalán nem támasztja alá a jelenleginél is alacsonyabb euró-árfolyamot, így biztosan elkerülhetetlen lesz egy korrekció az euró és a forint jegyzésében.

A bank elemzése szerint a 290 forintos szint alá kerülés miatt a technikai tényezők a forint további erősödését jósolják, amit csak tovább erősít az a tény, miszerint a globális piacon megnőtt a kockázatvállalási kedv, így az úgynevezett carry-traderek ismét előszeretettel fektetnek forintba is.

A legfrissebb előrejelzések szerint a magyar államkötvény-hozamok várhatóan továbbra is magasan maradnak, ezáltal bevonzzák a külföldi tőkét, a forint iránti magas kereslet miatt pedig az euró árfolyama tovább csökkenhet a hazai fizetőeszközzel szemben.

Ez a folyamat pedig várhatóan nem csak februárban, hanem márciusban is jellemző lesz a gazdaságra, amit az EKB február 29-re beígért LTRO-akciója miatt remélnek az elemzők.

Az OTP ugyanakkor jelenleg úgy gondolja, hogy a negyedév végére a tőkepiaci rali kifárad, ami miatt a szakértők szerint egy komolyabb esés is elkönyvelhető lesz, mivel a befektetők túlpozícionálttá válnak a kockázatos eszközöket tekintve. A bank elemzői elmondták, hogy az eszközárakat már most nem igazolják a fundamentumok, és ha ez a jövőben sem fog megváltozni, akkor egyre távolabb kerülhet egymástól a gazdasági valóság és a tőkepiaci értékelés.

Az OTP mindemellett magabiztosan kijelentette, hogy az európai perem-országok esetében várható további megszorítások miatt a GDP-k további csökkenésnek indulhatnak a jövőben, ami közvetett módon ismét a forint gyengüléséhez vezethet.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com