Az UBM Holding 350 milliárd forintos árbevétel elérését tervezi

A takarmány-előállító UBM Holding 2025-ig megfogalmazott stratégiájában 350 milliárd forintos árbevétel elérését tűzte ki az időszak végére, és arra épít, hogy az állattartás súlypontja Nyugat-Európából fokozatosan Kelet-Közép-Európába helyeződik át, így egyre nagyobb lesz az igény a minőségi tápokra - jelentették be a cég csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.Horváth Péter, a cégcsoport vezérigazgatója közölte: az UBM évi 1,7 millió tonnás mennyiséggel az ország legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedője, emellett 575 ezer tonnás termelési volumenével piacvezető takarmánygyártó cégcsoport.
    

Az UBM a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cégeként a tőzsde standard kategóriájában szerepel. A cégcsoport a tervei szerint évi 9-15 százalékos növekedéssel és néhány éven belül 350 milliárdos bevétellel számol. 2025-ig a jelenlegi, 0,6 millió tonnás éves takarmánygyártási volument 1 millió tonnára bővítenék, míg a jelenleg 1,7 millió tonnás éves takarmányalapanyag-kereskedelmi volument 2 millió tonnára növelnék.
    

Az UBM Csoport Magyarországon, Szlovákiában és Romániában összesen 6 takarmánygyárat működtet, amelyek együttesen 450 féle terméket, 575 ezer tonna keveréktakarmányt állítanak elő. A cégcsoport 15 országba exportál, ezekből származik árbevételének csaknem a fele. A foglalkoztatottak száma 400. Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Ausztriában működtetnek kereskedelmi irodát.
    

Az UBM Csoport árbevétele a 2021-2022-es üzleti évben megközelítette a 200 milliárd forintot, ez 46 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A cégcsoport adózott eredménye elérte a 3,2 milliárd forintot. A 2022-2023-as üzleti évben a tervek szerint 5-20 százalékos növekedéssel az árbevétel eléri a 210-240 milliárd forintot. A vállalat várakozásai szerint ugyanezen időszakban az EBITDA (adó- és kamatfizetés, értékcsökkenési leírás előtti eredmény) értéke 21 százalékkal, 6,6-ról 8 milliárd forint fölé emelkedhet. A társaság üzleti éve július 1-től június 30-ig tart.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com