Az Union továbbra is bízik az egészségbiztosítási piacban

Stratégiai együttműködést alakított ki az Union Biztosító - a Design Terminal közreműködésével - egy hazai startup vállalkozással, a Fitpulival, ennek révén a biztosító komplex életmód applikációval bővíti vállalati egészségbiztosításhoz kapcsolódó szolgáltatásait - hangzott el a két cég közös sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.Lehel Gábor, az Union elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság a várhatóan januártól megváltozó egészségbiztosítási környezetben is komoly lehetőségeket lát, miután az egészségbiztosítás az elmúlt hat évben megkerülhetetlen biztosítási formává vált, mára számtalan vállalat alkalmazza munkaerő-megtartó juttatásként.

    
Hangsúlyozta: arra számítanak, hogy az adóterhek emelkedése sem állítja meg a fejlődést, ugyanakkor várhatóan átrendezi majd az igényeket, ami új versenyhelyzetet eredményez. Oláh Dániel, a Fitpuli ügyvezető igazgatója elmondta: a Fitpuli egy mobilalkalmazás, amely elérhető iOS és Android rendszeren keresztül is, az applikáció önállóan is működik, de okoskarkötővel együtt sokkal pontosabb, és automatikusan gyűjti az adatokat a felhasználóról. A Fitpuli egy platformra gyűjti az életmód és orvosi paramétereket, és akár a munkáltatók felé is képes rendszeres információkat közölni a dolgozók egészségi állapotáról.


A fejlesztést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál is regisztrálták, és garantálják, hogy a titkosított, egyedi, személyes adatokhoz csakis az adott felhasználó férhet hozzá, a vállalatokhoz kizárólag aggregált, anonim adatok juthatnak el - közölte a Fitpuli ügyvezető igazgatója. Lehel Gábor jelezte: az Union Biztosító a magyar egészségbiztosítási piac egyik legnagyobb szereplője, az új szerzések terén részesedése 30 százalék körüli, az egész hazai egészségbiztosítási piac mérete mintegy 11 milliárd forint.
    

Az Union a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group (VIG) cégcsoport tagja. Az idén április 1-jével Union Biztosító néven egyesült a VIG három biztosítótársasága: az Union Biztosító, az Erste Biztosító és a Vienna Life Biztosító. A három cég összesített díjbevétele 2017-ben elérte a 76,4 milliárd forintot, adózott eredményük 1,64 milliárd forintot tett ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com