Az uniós támogatások elosztását ellenőrizte az ÁSZ
Az uniós támogatások elosztását ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Wekerle Sándor Alapkezelő, továbbá az ezt felügyelő Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) esetében, a három szervezet működését és gazdálkodását alapvetően szabályosnak tartotta a számvevőszék.
Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, azt vizsgálták, hogy a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési időszakban szabályszerűen osztották-e el a Magyarország rendelkezésére álló támogatásokat. Hozzátette, fontosnak tartják, hogy a feltárt problémák már ne forduljanak elő a 2014-ben indult új hétéves költségvetési ciklusban.
Közölte, Magyarország fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű az uniós forrás, így a mostani ellenőrzés újabb metszetét adta az elosztást végző szervezetek működésének.
forrás:MTI

Hozzászólások