Az utóbbi hat év legerősebb ütemével nőtt a francia gazdaság tavaly

Az utóbbi hat év legerősebb ütemében és a vártnál is gyorsabban, 1,9 százalékkal bővült a francia gazdaság tavaly, ami főleg annak köszönhető, hogy a negyedik negyedévben gyorsult a növekedés - derült ki a francia statisztikai hivatal (Insee) kedden közölt adataiból.Az első becslés szerint tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest 0,6 százalékkal gyarapodott Franciaország hazai összterméke (GDP), összhangban az elemzők várakozásaival. A harmadik negyedéves növekedési ütemet 0,6 százalékról 0,5 százalékra mérsékelte az Insee.

    
Az euróövezet második legnagyobb gazdaságában a tavalyi utolsó negyedévben a beruházások és az export volt a növekedés fő hajtóereje. Az export 2,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben mért 1,1 százalék után, míg az import 0,6 százalékkal bővült az előző negyedév 0,5 százalékos csökkenése után. Az állóeszköz-beruházások növekedési üteme 0,9 százalékról 1,1 százalékra gyorsult, a háztartások fogyasztásának bővülése viszont 0,6 százalékról 0,3 százalékra mérséklődött.
    

Az egész évre mért 1,9 százalékos növekedés erősebb a kormány legutolsó, 1,7 százalékos előrejelzésénél. Az azt megelőző évben, 2016-ban csak 1,1 százalékkal nőtt a GDP. Tavaly Franciaország exportja 3,5 százalékkal, importja pedig 4,3 százalékkal bővült, 2016-hoz képest a kivitel növekedési üteme 1,6 százalékponttal, az importé pedig 0,1 százalékponttal nőtt.


A háztartások fogyasztásának növekedése 2,1 százalékról 1,3 százalékra esett vissza, a kormányzati kiadásoké viszont 1,2 százalékról 1,5 százalékra nőtt. A tőkeberuházások növekedési üteme 2,7 százalékról 3,7 százalékra gyorsult, ezen belül a vállalatoké 3,4 százalékról 4,3 százalékra, a háztartásoké pedig 2,4 százalékról 5,1 százalékra erősödött.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com