Az üzlettel is rendelkező webáruházaké az onlie-forgalom döntő része
Hat szektor osztozik az online kiskereskedelmi forgalom kétharmadán, a forgalom döntő részét pedig a hagyományos üzlettel is rendelkező webáruházak viszik el - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatásából, amelynek eredményeit sajtótájékoztatón ismertették kedden Budapesten.
A vizsgált hat szektor 2013-as forgalma meghaladta a 133 milliárd forintot, ami 67 százaléka a teljes tavalyi, mintegy 200 milliárd forintot kitevő online kiskereskedelmi forgalomnak - mondta el Madar Norbert, a GKI Digital Kft. üzletágvezetője.
A hat szektor 133 milliárd forintos forgalmának felét teszik ki a műszaki és számítástechnikai cikkek, 20 százalék a játékok és kultúra termékkör, például a könyvek részesedése, a ruházati, sport és divatkiegészítő termékek 12 százalékkal, a szépség-egészség termékkategória 10 százaléakkal, az otthon, kert kategória pedig 8 százalékkal részesedik. Az elemzést első ízben készítették el, a jövőben pedig negyedévente publikálják a tervek szerint.
forrás.mti

Hozzászólások