Balatoni halőrök: sokan szabálytalankodtak a járványhelyzetben

A járványhelyzet kihat a balatoni horgászatra is, sokan csekély ismeretekkel, engedély nélkül kezdtek el pecázni, a halőrök intézkedései emiatt tavaly rekordokat döntöttek - számolt be Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) horgászati igazgatója az MTI-nek csütörtökön.Elmondta, tavaly a korlátozások hatására különösen népszerűvé vált a horgászás, soha nem látott számban jelentek meg a pecások a Balatonnál.

A szabályszegések miatt a társaság 17 halőre 815 közigazgatási, vagy rendőrségi feljelentést tett.

    
A feljelentések száma már 2019-ben is nőtt, tavaly pedig már több mint háromszorosa volt 2017-hez és 2018-hoz képest. A 17 rendőrségi ügy többsége illegális hálós halászat, gereblyézés miatt született. Tetten értek orvhalászaton kifejezetten jól szituált embereket is - mondta a horgászati igazgató. Összegzése szerint 2020-ban 17,6 millió forintnyi halvédelmi bírságot szabtak ki, ami több mint duplája az előző, és négyszerese az azt megelőző évinek.
    

A legmagasabb, orvhalászatért kiszabott bírság tavaly 235 ezer forint volt. A bírságokból a BHN nem részesül, ez állami bevétel, aminek jelentős része azonban horgászati célokat szolgálhat. A szabályszegésről szólva elmondta, a leggyakoribb a megfelelő engedély nélküli horgászat, ezt 323 esetben tapasztalták. Ezt követte a megengedettnél több horgászfelszerelés, a fogási napló hibái, a nem megengedett méretű, vagy mennyiségű hal fogása.
    

A legtöbb intézkedésre a tihanyi partszakaszon volt szükség, amit Siófok, majd Balatonkenese követett. A legtöbb szabályszegő Pest megyéből érkezett, 34 volt külföldi. Kirívó szabályszegések miatt egyesektől akár 5 évre is meg lehet tagadni a területi jegy kiadását. Tavaly, december elejéig 89 esetben történt ez meg a Balatonnál. Az egyikben 23 süllő kifogása miatt szabtak ki 178 900 forint bírságot, és tiltották el a horgászt 21 hónapra állami jegy, illetve 5 évre balatoni területi jegy megvételének lehetőségétől - idézte fel Havranek Mihály.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com