Bamosz: 2018-ban fél százalékkal nőtt a befektetési alapok vagyona

A tavalyi évben mindössze fél százalékkal, 27 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, a kategóriákon belül azonban jelentős átrendeződés történt. December végén a Bamosz-tagok 6162 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) csütörtökön az MTI-vel.A 2018-as év nyertesei az ingatlan alapok voltak, amelyek vagyona 45,2 százalékkal gyarapodott, a beérkező friss tőke 437,4 milliárd forintot tett ki. Az év vesztesei pedig a tőkevédett alapok voltak, a kategóriában az alapok vagyona tavaly 46 százalékkal csökkent egy év alatt, és a Bamosz előrejelzése szerint 2019 januárjában a tőkevédett alapok vagyona vélhetően 100 milliárd forint alá esik. A legtöbb tőke a kötvényalapokból áramlott ki 2018-ban, 12 hónap alatt összesen 273,5 milliárd forinttal lett kevesebb a kategória vagyona.

    
Tavaly decemberben 2,3 százalékkal csökkent a befektetési alapok vagyona, a tőkeáramlások eredője mínusz 108,1 milliárd forintot mutat.

A kategóriákat tekintve decemberben is az ingatlanalapok voltak a legnépszerűbbek, 79 milliárd forint friss tőkét vonzottak, míg a legtöbb tőke a kötvényalapokból távozott, összesen 21,7 milliárd forint.     
    

Az ingatlanalapokba érkező 79 milliárd forintnyi friss tőke abszolút rekordnak számít a Bamosz közleménye szerint. A beáramló tőkéhez hozam is kapcsolódott, így összességében 5,5 százalékkal 1545,5 milliárd forintra nőtt a kategória vagyona. A kötvényalapokból decemberben 21,7 milliárd forintot vontak ki a befektetők, a kategória vagyona így 2,1 százalékkal 885 milliárd forintra csökkent. A kötvényalapoknál éves szinten 24,4 százalékos volt a vagyonvesztés.  
    

A pénzpiaci alapok vagyona decemberben 11,7 százalékkal, közel 80 milliárd forinttal, 606 milliárd forintra csökkent. Éves szinten a vagyonvesztés 7,4 százalékos volt, szemben a 2017-es adattal, amikor 32,3 százalékkal csökkent a kategória nagysága. A vegyes alapoknál decemberben 14 milliárd forint volt a tőkekiáramlás mértéke. A hozamok és a tőkekiáramlás eredőjeként a vegyes alapok vagyona 3,1 százalékkal, 970 milliárd forintra esett vissza. A kategóriában éves összehasonlításban 3,4 százalékos volt vagyonvesztés mértéke.
    

A részvényalapokból 1,8 milliárd forintnyi tőke távozott az év utolsó hónapjában, a hozamok is kedvezőtlenül alakultak, emiatt a részvényalapok vagyona 6,4 százalékkal zsugorodott, 2018. december végén 373 milliárd forintot tett ki. Éves szinten két százalékkal csökkent a kategória vagyona. A tőkevédett alapokból tavaly decemberben több mint 13 milliárd forint távozott, az alapok vagyona pedig 11,8 százalékkal, 102 milliárd forintra mérséklődött.    
    

Az abszolút hozamú alapokból decemberben 35,6 milliárd forintot vontak ki a befektetők, és a hozamok sem tudtak korrigálni, így a vagyon 5,4 százalékkal 937 milliárd forintra csökkent. Ezzel a kategória a harmadik helyen zárt a vagyon nagyságát tekintve. Éves szinten a kategória vagyona 13,3 százalékkal csökkent.
    

A származtatott alapoknál decemberben az értékesítéseket 1,5 milliárd forinttal haladták meg az visszaváltások. A kategória vagyona 4,3 százalékkal, 178 milliárd forintra esett vissza, éves szinten pedig 12,8 százalékos volt a vagyonvesztés. Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokból az év utolsó hónapjában 3,6 milliárd forintnyi tőke áramlott ki. Azonban az egyik tag kezelésébe került egy ingatlanalap, a vagyon nagysága ennek következtében 5,4 százalékkal, 374 milliárd forintra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com