Bamosz: kissé nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban

A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.A pénzpiaci alapoktól 12,6 milliárd forintnyi tőke távozott. A hozamok ezen csekély mértékben tudtak csak javítani, így összességében 2 százalékkal csökkent a kategória vagyona augusztusban. A kötvényalapoknál vegyes a kép. A rövid futamidejű kötvényeknél 12,9 milliárd forintos tőkebeáramlás történt, a hosszú futamidejű kötvényalapok esetében a tőkekiáramlás 19,8 milliárd forint volt a hónap folyamán, míg a szabad futamidejű kötvényalapokhoz 2,8 milliárd forint érkezett, így összesen 4 milliárd forint áramlott ki a kötvényalapokból.

A hozamok pozitívan alakultak, így a kategória vagyona minimálisan, 0,2 százalékkal nőtt.

A Bamosz havi jelentésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a kötvényalapoknál egyre közelebb van a 6 ezer milliárdos határ. A vegyes alapokhoz 50,4 milliárd forintnyi tőke érkezett, ami a második legmagasabb érték a hónapban. A vagyont nem tudták növelni a hozamok, így a 2 százalékos vagyonnövekedés teljes egészében a tőkeáramlásnak köszönhető.

A részvényalapokhoz 13,4 milliárdnyi tőke érkezett. Az árfolyammozgások annyira nem alakultak kedvezően, hogy a kategória vagyona 0,2 százalékkal csökkent augusztusban. A tőkevédett alapokból 12,9 milliárd forintnyi tőke távozott augusztusban, ami teljes egészében egy megszűnő alappal magyarázható - írta a Bamosz. A hozamok valamennyire tompítani tudták a vagyonvesztést, de a kategória vagyona így is 2,2 százalékkal csökkent a hónap folyamán.

Az abszolút hozamú alapok esetében 52,4 milliárd forint áll az értékesítési soron, ami a legnagyobb érték a kategóriák között. A hozamok nem tudtak hozzátenni a gyarapodáshoz, de így is 2,3 százalékos növekedés jelentkezett az abszolút hozamú alapok vagyonában a hónap során. A Bamosz kiemelte: beigazolódott az a korábbi előrejelzésük, amely szerint ilyen dinamikus növekedés mellett nyár végére a kategória vagyona át fogja lépni a 2000 milliárd forintos határt. A jelenlegi trendek mellett év végére az abszolút hozamú alapok vagyona leelőzheti az ingatlanalapokét, így a harmadik legnagyobb kategóriává válik.

Az ingatlanalapoknál 12 milliárdnyi tőkekiáramlás történt, végül a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,4 százalékkal csökkent. A származtatott alapokhoz 0,6 milliárdnyi tőke érkezett. A hozamok kedvezőbben alakultak, így 2,7 százalékkal nőtt a vagyon augusztusban. Az árupiaci alapokhoz 2,8 milliárd forintnyi tőke áramlott. A hozamok nem alakultak kedvezően, de az alapok vagyona így is nőtt, 1,9 százalékkal.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban 24 milliárdnyi tőke érkezett. A hozamok sem hozzátenni, sem elvenni nem tudtak ebből, így összeségében a vagyon 1,4 százalékkal nőtt a hónap során. A Bamosz a hazai alap- és vagyonkezelő szakmát képviselő szövetség, 24 tagja összesen 21 600 milliárd forint vagyont kezel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com