BAMOSZ: májusban újabb csúcsra nőtt a befektetési alapok vagyona

Májusban újabb csúcsra emelkedett a befektetési alapok vagyona, a hónap végén 4116 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

BefektetésAz alapok összvagyona 144 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal nőtt májusban, a nettó tőkebeáramlás 125 milliárd forint volt.
A hónap nyertesei ismét a kötvényalapok voltak, de az abszolút hozamú alapok is kétszámjegyű vagyongyarapodást értek el. Ugyanakkor  a pénzpiaci alapoknál csökkent a nettó eszközérték, míg a részvényalapoknál és a tőkevédett alapok stagnáltak.

A kötvényalapok továbbra is népszerűek, hasonlóan az elmúlt hónapokhoz. A kötvényalapokba 64,7 milliárdnyi friss tőke áramlott májusban, így vagyonuk 17,5 százalékkal 724 milliárd forintra nőtt. A legvonzóbb alkategória továbbra is a hazai rövid kötvényalapok, ahová 47,7 milliárdnyi friss tőke érkezett májusban. A vagyongyarapodást erősítette, hogy néhány pénzpiaci alap a rövid kötvényalapok kategóriájába került.
Az abszolút hozamú alapok esetében szintén már megszokott a kiugró eszköznövekedés. Májusban a tőkebeáramlás közel 28 milliárd forint volt, így a kategória összvagyona 12,6 százalékkal 341 milliárd forintra emelkedett.

A pénzpiaci alapkategórián belül a hazai likviditási alapokból 23,5 milliárd forint áramlott ki, ugyanakkor az euroövezeti likviditási alapokba 13,6 milliárd forintnyi friss tőke érkezett. A pénzpiaci alapok összvagyona 2,4 százalékkal csökkent, 1463 milliárd forint volt a hónap végén.
Bár a magyar tőzsdeindex jó teljesítményt nyújtott májusban, ennek ellenére a részvényalapokba csak fél milliárdnyi tőke érkezett, ami a hozamokkal együtt is csak 0,6 százalékos vagyongyarapodást hozott. A részvényalapok vagyona a hónap végén 266 milliárd forint volt.

A vegyes alapokba 23,5 milliárd forintnyi tőke áramlott be májusban, de a hozamok ezt a gyarapodást nem tudták erősíteni, így az összvagyon 7,8 százalékkal 226 milliárd forintra nőtt.
A tőkevédett alapokba májusban 3 milliárdnyi friss tőke érkezett, de a hozamokkal együtt is csak 0,8 százalékos volt a kategória nettó eszközérték növekedése. Tőkevédett alapokban 494 milliárd forintot kezeltek a hónap végén.
A nyilvános ingatlanalapokba 7 milliárdnyi friss tőke érkezett, vagyonuk 2 százalékos növekedéssel 377,5 milliárd forintot ért el május végére

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com