Bankholding: magas a kkv-k beruházási kedve

Szinte minden második vállalkozás hajtott végre beruházást az elmúlt két évben - derül ki a Magyar Bankholding kis- és középvállalkozásokra fókuszáló piackutatásából, amelyet hétfőn küldtek el az MTI-nek.A megkérdezett cégek 47 százalékának volt minimum 10 millió forint értékű a beruházása, 60 százaléknak 100 millió forint alatti, míg 14 százalékuknak több beruházása is volt a kutatás szerint.
    

A nagyobb árbevételű cégek több lehetőséget láttak a beruházásokban: a hárommilliárd forint feletti árbevételű vállalkozások kétharmada legalább egy, negyedük pedig több fejlesztést is végre tudott hajtani. Az iparágakat tekintve az építőiparban tevékenykedő cégek voltak a legaktívabbak, 52 százalékuk legalább egy, míg 17 százalékuk több beruházásba is belevágott. Második helyen az ipari ágazat végzett, a cégek 39 százaléka hajtott végre legalább egy, 10 millió forint értékű beruházást az elmúlt két évben, míg ebben a szektorban a cégek több mint negyede több bővítést is végzett. Mivel a megváltozott gazdasági helyzet leginkább a kereskedelmi és a szolgáltatási szektorokat érintette, így a szolgáltatók 61, míg a kereskedő vállalkozások 67 százaléka nem hajtott végre érdemi fejlesztést a felmérés szerint.
    

A felmérésben részt vevők a legfőbb üzleti célként a kapacitásbővítést, a régi gépek, eszközök cseréjét, valamint a technológiai fejlesztést jelölték meg. A beruházások ötödénél ugyanakkor a tevékenység, termékportfólió bővítése is szerepelt a válaszok között, 14 százalék pedig kifejezetten új termék, vagy szolgáltatás bevezetését célozta meg. Az energiahatékonyság javítása cél volt majdnem minden ötödik beruházásnál.
    

A megkérdezettek döntő többsége (82 százalék) saját tőkét is felhasznált a beruházások finanszírozásra, egyötödét államilag támogatott hitelből vagy állami pályázatokból fedezték, míg piaci kamatozású hitel a beruházások mindössze 8 százalékánál volt szükséges. Kitértek arra, hogy a Magyar Bankholding tagbankjai, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank összesített kkv-hitelállománya közel 700 milliárd forint, amely a piac több mint hatodát fedi le.


A három bank több mint 25 ezer kkv-ügyfél számára biztosít a saját tagbanki termékek mellett olyan kedvező állami konstrukciókat, mint a Széchenyi Kártya Program vagy az EXIM Kárenyhítő program. A Magyar Bankholdinghoz tartozó pénzintézetek a szeptember végén lezárult NHP Hajrá! Programban több mint 26 ezer ügylet révén közel 900 milliárd forintot, a július 1. óta elérhető Széchenyi Kártya GO! Programban közel 14 ezer hitelügylettel 355 milliárd forintot, míg az exportösztönző EXIM Kárenyhítő Programban több mint 110 milliárd forintot juttattak a vállalkozások részére.
    

A Magyar Bankholding, valamint az NMS Hungary kutatása a legalább 300 millió forint éves árbevétellel rendelkező vállalkozások megvalósult beruházásainak alakulását vizsgálta, 2021 őszén, közel ötszáz cég részvételével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com