Bankszövetség : minden vállalati ügyfelet érint a banki adategyeztetés

Minden vállalati ügyfélnek kötelező a banki adategyeztetés, a lakossági ügyfelek közül azonban azt csak azoknak kell elvégezniük június 26-ig, akiktől az elmúlt hónapokban a bankjuk ezt közvetlenül kérte - hívta fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség hétfői, MTI-nek küldött közleményében.Az adategyeztetési kötelezettség a lakossági ügyfeleknél kizárólag azokra vonatkozik, akik 2017 júniusa nyitották az adott bankszámlát, és bankjuk még nem rendelkezik a személyazonosságukat és lakcímüket igazoló érvényes okmányaik másolatával, esetleg változás következett be személyi adataikban, vagy kiemelt közszereplőnek (illetve közeli hozzátartozójának) minősülhetnek.

    
Kitértek arra, hogy a lakossági ügyfelek többsége azért nem kapott a bankjától külön értesítést, mert nekik nincs teendőjük, számukra a szolgáltatások zavartalanul a rendelkezésére állnak június 26-a után is. Vállalati ügyfeleknek a kötelezettség minden vállalkozásra vonatkozik, így azokra is, amelyek az elmúlt években már tettek tényleges tulajdonosi nyilatkozatot, most újabb és részletesebb adatokat kell megadniuk, valamint a tulajdonosok, vállalatirányítók esetleges kiemelt közszereplői státuszáról is nyilatkozniuk kell.
    

A bankok honlapjai részletes információkat tartalmaznak az adategyeztetés lehetséges módjairól, csatornáiról. A biztosítók esetében a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tájékoztatása szerint csak egyes életbiztosítások esetében kell az adategyeztetést végrehajtani. Idetartoznak az úgynevezett befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítások, mivel ezekhez megtakarítások kapcsolódnak, illetve a nyugdíjbiztosítások, ha azokat 2017 júniusa előtt kötötték meg az ügyfelek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com