Baumag-ügy - Súlyosbította a bíróság a legtöbb vádlott ítéletét

A hét éve húzódó Baumag-perben szerdán kihirdetett másodfokú ítéletében a legtöbb vádlott ítéletét súlyosbította a bíróság, az elsőrendű vádlott Balázs László büntetését 10 évre emelte a Fővárosi Ítélőtábla büntető tanácsa az első fokon kiszabott 7 év börtön helyett.

bírói kalapácsA tanács elnöke, Nehrer Péter elrendelte Balázs László büntetésének azonnali foganatba vételét, így az ítélet indoklását már bilincsben hallgatta az első rendű vádlott.

A Balázs László és társai hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folyó büntetőügyben a bíróság az elsőrendű vádlottat továbbá 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, soha többet nem lehet gazdasági társaság vezető tagja, 10 millió forint pénzbüntetést is kapott, amelyekhez még 170 millió 878 ezer vagyonelkobzás járult. A szabadságvesztésből a kétharmad rész kitöltése után szabadulhat.

További 8 vádlott büntetését is súlyosbította a másodfokú bíróság. A hatodrendű vádlott Ábrók László, miután a két év börtön helyett 6 évet kapott másodfokon, a büntetés megkezdéséig nem hagyhatja el debreceni lakását.
Az elsőrendű vádlott terhére - egyebek mellett - hűtlen kezelést, csődbüntettet, jogosulatlan pénzügyi tevékenységet és tőkebefektetési csalást állapított meg a bíróság.

Patonay Istvánné, másodrendű vádlott 1 év és 10 hónap börtönbüntetését 5 évre emelte a másodfokú bíróság, továbbá 5 évre eltiltotta a közügyektől és 2 millió forint pénzbüntetést is kapott. Feltételes szabadságra a büntetése felének letöltése után kerülhet.

A harmadrendű vádlott, Hidvégi Béla - 3 év próbaidőre felfüggesztett - 1 év és 4 hónapos szabadságvesztés büntetését helyben hagyta a másodfokú bíróság, de kiegészítette azt azzal, hogy 5 évig nem lehet gazdasági társaság vezető tagja.

A negyedrendű vádlott, Balázsné Mohai Éva az első fokon kapott - 2 év próbaidőre felfüggesztett - 8 hónap börtön mellé most 3 millió forint pénzbüntetést is kapott.

Az ötödrendű vádlott Balázs Pétert, első fokon 2 évre próbára bocsátotta a bíróság, a másodfok emellé még 3 millió forint pénzbüntetést is kiszabott.

A hatodrendű Ábrók László - az öt év próbaidőre felfüggesztett - 2 év börtön helyett 6 év börtön büntetést kapott, amelyből annak kétharmada letöltése után szabadulhat. A börtön mellé 6 év közügyektől eltiltás és 10 millió forint pénzbüntetés társult még.

A hetedrendű vádlott Simonné Tóth Judit, az első fokon kiszabott megrovás mellé most még 2 millió forint pénzbüntetést kapott.
Az első fokon szintén megrovásban részesített kilencedrendű vádlott, Somorjai Bertalan további büntetése 900 ezer forint pénzbüntetés lett másodfokon.

A tizenegyed rendű vádlott Endrédi Attila István 270 ezer forintos pénzbüntetését 4,5 millió forintra emelte a másodfokú bíróság.

A Kamaraerdei Tüzépnél 1995-ben öt ember nagyot álmodott - kezdte az ítélet indoklását a tanácselnök. Mire létrehozták a Baumag Szövetkezetet, már heten voltak és fejenként 10 ezer forinttal kezdték az üzletet. Az akkori adószabályok szerinti kedvezményt igénybe véve tagi kölcsön bevonásával, illetve szövetkezeti üzletrész értékesítésével kezdtek a tőkegyűjtésbe. A szövetkezetek száma mindig az igényekhez, illetve a szabályozókhoz igazodott.

Miután akkor az infláció 20-30 százalék volt, az emberek szívesen adták oda a megtakarításaikat az ígért 40-50 százalékos hozamra. A lekötési idő 3-6 hónap volt, amit sokan meghosszabbítottak.

Az alapítók álmukban sem gondoltak arra, hogy nyolc év alatt 158 milliárd forintot mozgatnak meg, viszont ennyi idő alatt a veszteségük 8 milliárd forint lett. A szövetkezetek nem végeztek gazdasági tevékenységet.

Az üzletrészt vásárlóknak, illetve a tagi kölcsönt nyújtóknak 31 milliárd forint tőkével és további 10 milliárd forint kamattal tartozik a Baumag. A 90-es évek végén az ingatlan vagyona 16 milliárd forint volt. A kettő közti különbség sorsának felderítése nem volt a bíróság feladata, de azért annyit megjegyzett a tanácselnök, hogy 1 milliárd forint külföldre juttatását érzékelte az első fokú bíróság, de miután ez nem szerepelt a vádiratban, említés maradt csupán.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com