Befejeződött a füzérradványi Károlyi-kastély parkjának rekonstrukciója

Befejeződött Magyarország egyik legszebb és legnagyobb történeti kertjének, a füzérradványi Károlyi-kastély csaknem 90 hektáros parkjának rekonstrukciója, a munka 250 millió forintba került, a parkot szerdán adták át.

Zay Adorján, a területet kezelő Északerő Zrt. vezérigazgatója az eseményen azt mondta: Füzérradvány, a Hegyköz és egész Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legfontosabb kulturális emléke a füzérradványi Károlyi-kastély, valamint a hozzá tartozó, országos természetvédelmi oltalom alatt álló park.

kkf

Hangsúlyozta, hogy a múlt örökségeinek megőrzésén túl turisztikai létesítményekre van szükség ahhoz, hogy a természetjárókat, túrázókat, kirándulókat egy vidékre vagy egy településre csalogassák, ráadásul olyan attrakciók kellenek, amelyek ott is tartják őket.

Egy-egy kistérségnek komoly kitörési lehetőséget jelenthet egy ilyen beruházás - tette hozzá.
A füzérradványi Károlyi-kastély park térszerkezetének és vízrendszerének rekonstrukciója című uniós pályázaton az Északerdő Zrt. 250 millió forintot nyert.

A beruházást több éves előkészítő munka előzte meg, amely egyebek mellett tartalmazta a park teljes geodéziai és növénykataszteri felmérését, történeti kutatását, régészeti feltárását is.

A kivitelezést a Pilisi Parkerdő Zrt. végezte. A munkálatokat fakivágással és bozótirtással kezdték meg; a tájidegen, agresszív, nem védett növények ritkításával és irtásával újra biztosított a védett és őshonos fajok élettere. A vadkárok megakadályozása és a vagyonvédelem érdekében új kerítésszakaszok határolják a teljes területet, megszépült kapuzatok fogadják a látogatókat.

Újból kiépítették a parkot átszövő, kiterjedt sétány-hálózatot, és felújították a park hat hídját, miként a terület bevezető útját szegélyező Fenyves-allét is. A park vízrendszerének újbóli felélesztése magába foglalta a zsiliprendszer és támfalak felújítását, a csatornák kotrását, és a források revitalizációját is.

Az országos természetvédelmi oltalom alatt álló park őshonos és telepített növényfajoknak egyaránt otthont ad, az Északerdő a terület nagyobb részének, a mintegy 65,8 hektáros úgynevezett külső parknak a vagyonkezelője.

A szerdai rendezvényen Hörcsik Richárd a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a Nemzeti Kastélyprogram keretében hazai és uniós forrásból hamarosan megkezdődik a kastély felújítása is, mintegy hárommilliárd forintból, miként másfélmilliárd forintból megújul a füzéri vár is.

Mindezen beruházások azt jelentik, hogy nő Zemplén és a Hegyköz turisztikai-idegenforgalmi vonzereje - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com