Befejeződött az építőanyaggyártó-szektor egyik legnagyobb hazai fúziója

Az év elején a Wienerberger Téglaipari Zrt.-be olvadt a Semmelrock Burkolatkő hazai térkő és lapgyártó cég; a fúzió eredményeként több mint 50 milliárd forintos forgalmat bonyolító vállalatcsoport formálódik a szintén Wienerberger tulajdonú PipeLife Hungária társaság teljesítményével kiegészülve - tájékoztatta az osztrák hátterű vállalat szerdán az MTI-t.Tarsoly József, a Wienerberger Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a lépés hozzásegíti a céget ahhoz, hogy az épülethatároló szerkezetekhez szükséges elemek teljes palettáját biztosítsák és a piac legelismertebb vállalatává váljanak.
    

A közleményben megjegyezték, hogy a cégcsoport teljesítményével a 300 legnagyobb forgalmat bonyolító magyar vállalat egyikének számít. Az érdekeltségek 8 magyarországi településen - Balatonszentgyörgy, Békéscsaba, Csorna, Debrecen, Felsőzsolca, Kőszeg, Ócsa, Tiszavasvári - 10 üzemet működtetnek, ahol az alkalmazottak száma 2021-ben megközelítette az ezret.
    

A Wienerberger hazai leányvállalatát 1990-ben hozta létre az immár több mint 200 éves múlttal rendelkező osztrák anyacég. A Semmelrock Stein+Design Kft.-t szintén osztrák társaság alapította 1998-ban Ócsán. A Pipelife Csoportot 1989-ben alapította a Solvay belga vegyipari cég és a Wienerberger; a komplett csőrendszereket készítő cég 2012-ben teljes egészében az utóbbi tulajdonába került.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Wienerberger Téglaipari Zrt. adózott eredménye 2020-ban 1,34 milliárd forintot tett ki szemben az egy évvel korábbi, 2019-es 4,5 milliárddal; az értékesítés nettó árbevétele 28,4 milliárd forint volt 2020-ban az egy évvel korábbi 32,1 milliárddal szemben. A Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft. nettó árbevétele 2020-ban 6,9 milliárd forint volt, ami 97,4 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A társaság 2020-ban 492,3 millió forint nyereséggel zárt, míg egy évvel korábban még meghaladta a 781 millió forintot az adózott eredménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com