Befejezte a debreceni BMW számára végzett munkáját a Market Építő Zrt.

Több mint 367 millió euró értékben, 400 hektáron valósított meg területelőkészítést és épített ki teljes infrastruktúrát a Market Építő Zrt. és a leányvállalatai Debrecen városa és a BMW Group megbízásából 2019 tavasza óta.

Nyolc projekt keretében négy épület teljes körű kivitelezését is elvégezték - tájékoztatta a munkálatok befejezése után az építési vállalkozás csütörtökön az MTI-t.
A debreceni BMW-gyár legösszetettebb és kiemelten technológiaigényes, 140 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnokát, az összeszerelő üzemet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát, továbbá három kisebb, összesen 9000 négyzetméter területen elhelyezkedő létesítményt adott át megrendelőjének a Market.

A cégcsoport által megvalósított nyolc projekt magába foglalta a telek építési területté alakítását, amelynek során másfél millió köbméter földet termeltek ki, mozgattak és állítottak be centiméteres pontossággal a szakemberek. Ugyanígy a munkálatok részét képezte a felvonulási létesítmények kialakítása is.
A kivitelezés lényegi elemeit - ezzel együtt a nagyobb szakmai kihívást - azonban a Training Center, a tűzoltósági-üzemeltetési épület és a gyárkomplexum sprinkler rendszerének egészét irányító létesítmény kialakítása, valamint a gyártás lelkének számító összeszerelő üzem elkészítése jelentették.

Ez utóbbi, 140 ezer négyzetméteres épületben a gyártási terület mellett irodák, logisztikai egységek, öltözők, a gépészeti és gyengeáramú rendszerek működését biztosító terek is helyet kaptak, amelyeket teljes körűen a Market Csoport épített ki - részletezték a közleményben. A nyilvános cégadatok alapján a Market Építő Zrt. árbevétele tavaly 321,69 milliárd forint volt, 2022-ben 306,04 milliárd forintot tett ki. A nyeresége 21 milliárd forintra csökkent a 2022-es 34 milliárd forintot követően.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com