Befektetői körútra indul a Konzum-Opus csoport

Öt állomásos befektetői körútra indul a Konzum-Opus csoport annak érdekében, hogy betekintést adjon a legjelentősebb globális tőkepiaci befektetőknek a csoportot érintő fúzió főbb lépéseibe, és ezáltal tovább növeljék a társaságok iránti nemzetközi érdeklődést - közölték a társaságok hétfőn az MTI-vel.Közleményben ismertették, hogy a Konzum Nyrt. öt európai nagyvárosban - Frankfurt, Stockholm, London, Helsinki és Tallinn - mutatja be a két magyar tőzsdei társaság összeolvadásának főbb lépéseit és céljait, valamint az érintett vállalatokat, azok működési területeit, főbb eredményességi mutatóit, illetve növekedési kilátásait.

    
Kiemelték, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján is közzétett befektetői prezentáció szerint, a fúzióval a BÉT legalább ötödik legnagyobb, nettó eszközértékét és konszolidált saját tőkéjét tekintve is az 1,1 milliárd euró fölötti kategóriába sorolható tőzsdei társasága jön létre, amely már a szélesebb régiókban, illetve közép- és hosszú távú, nagy befektetésekben gondolkodó befektetők számára is figyelemre méltó.
    

Az új társaság célja, hogy tovább növelje a részvények likviditását, a társaságba érkező friss tőke pedig jelentős forrást biztosítana jövőbeli növekedések finanszírozásához - tették hozzá. Kitértek arra is, hogy az igazgatóságok által 2018 októberében elhatározott összeolvadásról előbb december 3-án dönthetnek a részvényesek, majd az év végi mérlegadatok ismeretében, a várhatóan 2019. március 29-i újabb kettős közgyűlés előterjesztései szerint hagyhatják jóvá a tulajdonosok az egyesülést és az ahhoz szükséges záró lépéseket.


A fúziót követően újabb, jelentős volumenű nemzetközi forrásokra is támaszkodhat a további növekedést tervező, és erre megfelelő platformként kialakítani tervezett új társaság, miközben a Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. az elmúlt 18 hónapban külön-külön is kiemelkedő növekedést ért el a nettó eszközértékben. Ez elsősorban a nagyléptékű tőkeemelés-sorozatoknak és az akvizícióknak köszönhető. 2017-ben a Konzum érte el a világ legnagyobb, 6600 százalékos részvényárfolyam-növekedését, míg az Opus Global 1600 százalékos eredménye a harmadik helyet jelentette ebben a rangsorban - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com