Bennfentes tőzsdei kereskedelem miatt bírságolt a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 8 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre bennfentes tőzsdei kereskedelem miatt, a bennfentes információ keletkezésének időpontját tévesen meghatározó tőzsdei cég pedig 5 millió forint felügyeleti bírságot kapott.A jegybank pénteki közleménye szerint az érintett tőzsdei cég 2020 decemberében bennfentes információként határozta meg és tette közzé, hogy egészségipari nagyberuházást indít. Az MNB folyamatos felügyeleti tevékenysége keretében megállapította, hogy a kibocsátó a bennfentes információ keletkezésének időpontját tévesen határozta meg, annak valódi dátuma már jóval korábbi, 2020 augusztusa volt.

Az MNB a jogsértés miatt a céget 5 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.
    

A jegybanki intézkedéssel összefüggésben megindított piacfelügyeleti eljárásban megállapították, hogy az érintett magánszemély szerepelt a kibocsátó által vezetett állandó bennfentesek jegyzékén. A magánszemély pár nappal a bennfentes információ keletkezését és az arról való tudomásszerzést követően vásárolt a kibocsátó részvényeiből a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
    

Az eljárás során az MNB megállapította, hogy a magánszemély a prémium tőzsdei kategóriájú részvények megvásárlását a bennfentes információ birtokában és felhasználásával hajtotta végre. A vonatkozó uniós rendelet azonban tiltja a bennfentes információ felhasználásával kötött ügyleteket, amelyek - ahogy ebben az esetben is - bennfentes kereskedelemnek minősülnek.
    

Az MNB enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a kibocsátó a bennfentes információt nem megfelelő időben azonosította, így nem tájékoztatta időben a természetes személyt arról, hogy bennfentes információ birtokában van. A magánszemély ugyanakkor saját bevallása szerint is rendelkezik pénz- és tőkepiaci, illetve befektetési ismeretekkel, valamint ismeri a bennfentes információ mibenlétét. Így a kibocsátó mulasztása ellenére is fel kellett volna ismernie, hogy bennfentes információ birtokában hajt végre tőzsdei ügyleteket.
    

Az MNB határozatában megtiltotta a magánszemélynek a bennfentes kereskedelmet tiltó rendelkezések ismételt megsértését, 8 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki és feljelentést tesz bennfentes kereskedelem gyanújával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com