Bérkompenzáció: elmarad a húsipari cégeknél is

Legfrissebb információink szerint nem csak a vegyipari ágazatokban, hanem a húsiparban is elmaradt a kormány által beígért bérkompenzáció, így az ebben a szakágban dolgozók jelentős aránya kevesebb fizetést vitt haza februárban a tavalyihoz képest.

A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) által kiadott közlemény szerint úgy tapasztalták, hogy a húsipari vállalkozások jelentős hányada teljes egészében figyelmen kívül hagyta, így végre sem hajtotta a bérkompenzációt, aminek következtében a munkavállalók nettó bére több ezer forinttal csökkent. Az érdekvédők arra kérik a munkáltatókat, hogy tegyenek eleget kötelességeiknek és hozzák meg a szükséges intézkedéseket.

A szakszervezet a 2012. évi adóváltozások hatályba lépését követően két hónappal szerezte meg első tapasztalatait a témában, így immáron biztosan ki merik jelenteni, hogy az iparágban dolgozók nettó bére január 1-től lecsökkent az előző havi fizetésekhez képest, miközben az infláció folyamatosan nőtt.

A Húsipari Dolgozók Szakszervezete éppen ezért kezdeményezi, hogy minél előbb megkezdődjenek a tárgyalások a reálbérek megőrzését biztosító jövedelemnövelésekről, ugyanis a bérkompenzáció véleményük szerint a várható inflációt nem fogja teljes egészében lefedni. A szakszervezet véleménye szerint nem csak a húsiparban, hanem a legtöbb munkahelyen bizonytalanságot és félelmet kelt, hogy a munkáltatók felmondják a kollektív szerződéseket vagy olyan módosulásokat kezdeményeznek, amelyek a munkavállalók számára jövedelemcsökkenést okoznak.

A HDSZ elnöksége kijelentette, hogy a jelenlegi helyzet teljességgel elfogadhatatlan, az ugyanis alapjaiban veszélyezteti az úgynevezett munkabékét. A szociális partnereknek arra kell törekedniük, hogy a keresetek a jövőben is megőrizzék korábbi értékeiket.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com