Best Reisen - Ügyvezető: az egyiptomi helyzet miatt ment csődbe a cég

Az egyiptomi események miatt az egyiptomi befektetőnek is elment a kedve attól, hogy beszálljon az utazási irodába, ezért kellett leállniuk - mondta Zám Tibor, a Best Reisen Utazási Iroda Kft. ügyvezetője az M1 esti Híradójában szombaton.

Zám Tibor jelezte: az utolsó pillanatig tárgyaltak egy egyiptomi befektetővel, ezért nem jelezték korábban, hogy gondban vannak. Az ügyvezető a Híradónak azt mondta: „még a héten is itt voltak a szakembereik, akik átnézték az üzleti könyveinket, kimutatásokat, minden egyebet, itt egyetlen probléma volt, hogy a befektető maga is egyiptomi.

Az utolsó két nap egyiptomi történései pedig olyanok voltak, hogy őket is eltántorították egy befektetéstől". A Best Reisen pénteken jelentette be, hogy felfüggesztette utazási tevékenységét.

best reisenA cég azzal indokolta a lépést, hogy a magyar utazási piacot öt éve sújtó válság rendkívüli módon visszavetette az iparágat, így a Best Reisent is. Pénteken kiadott közleményük szerint az utazási irodának különösen nagy veszteségei keletkeztek az egyiptomi és tunéziai utazások terén, mivel 2011 januárja óta politikai válság sújtotta a két észak-afrikai desztinációt, amelyek tradicionálisan a legerősebb, forgalmuk többségét adó úti céljaik voltak.

A szűkülő piac, a csökkenő fizetőképes kereslet, a kiélezett konkurenciaharc és a folyamatos árháború nem teszi lehetővé a gazdaságos működést. A folyamatos működés pénzügyi feltételei már nem biztosíthatóak - írta a Best Reisen.
Forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com