Beszállítói programmal támogatja a kormány az élelmiszeripari vállalkozásokat

Harmincötmilliárd forint értékű beszállítófejlesztési program indul az élelmiszeripari vállalkozások számára - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a szaktárca YouTube-csatornáján kedden közvetített sajtótájékoztatóján.György László ismertette, hogy a program célja a Magyarországon működő élelmiszeripari vállalkozások beszállító képességeinek fejlesztése, különösen a szükséges technológiaváltások és kapacitásbővítések támogatása, valamint azon minőségi elvárásoknak való megfelelés támogatása, amely ahhoz kell, hogy a magyar élelmiszer, a hazai agrárium terméke megfelelő minőségben, csomagolásban jusson el a magyar családok asztalára.

    
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte: a koronavírus-járvány, amely a gazdaság számos ágazatát jelentős mértékű kihívásokkal szembesíti, rávilágított arra, hogy a magyar élelmiszerellátás kérdése stratégiai jelentőségű. Ezért fontosnak tartja, hogy a további fejlődés lehetőségét megteremtsék.
    

György László a program részleteit ismertetve elmondta: a projektek megvalósítási időtartama a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében legfeljebb 12 hónap, kutatás-fejlesztési projekteknél 24 hónap, nagyvállalatok nagy beruházásai esetén pedig legfeljebb 24 hónap. A támogatás formája vissza nem térítendő.
    

A beszállító mikro- és kisvállalkozások 50 és 500 millió forint közötti támogatási összegre pályázhatnak, a beszállító középvállalkozások és nagyvállalatok pedig 50 millió és 2 milliárd forint közötti támogatásra. A nagyvállalatok csak beszállítóként részesülhetnek támogatásban. A támogatási intenzitás fő szabály szerint 35 és 50 százalék között alakul. Előlegként a támogatási összeg száz százalékát is megkaphatják a vállalkozások annak érdekében, hogy a projekteket minél előbb elkezdhessék - tette hozzá.
    

Kifejtette: két ágon valósul meg a támogatás, egyrészt kiírnak egy beszállítófejlesztési támogatási programot a magyar élelmiszeripari vállalkozások számára, amelyen az adott kereskedelmi lánccal közös pályázat keretében piacteremtés, üzleti együttműködés szándékát egy együttműködési megállapodásban rögzítve jelentkezhetnek támogatási forrásért. Tehát, az élelmiszeripari vállalkozás a vevőjével együtt, legtöbb esetben a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncokkal folyamodhat támogatásért.
   

Másrészt egy általános támogatási konstrukciót írnak ki azon hazai kkv-k számára, amelyeknek külpiacra lépési lehetőségei célzott fejlesztésekkel támogathatók. A támogatható tevékenységek között szerepel: új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, információs technológia fejlesztése, gyártási licenc, know-how beszerzések, immateriális javak beszerzése, ingatlan és infrastruktúra beruházás, telephely fejlesztés, tanácsadási szolgáltatások igénybevétele, képzés igénybevétele, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása - részletezte.
    

A pályázási folyamatnak több lépése van: a koordinátorok, azaz a kiskereskedelmi láncok, a közétkeztetők, a külföldi nagy vevők kedden 15 órától tudnak regisztrálni az elip.ifka.hu oldalon 2021. február 28-ig, a beszállítók jelentkezését 2021. január 11. és február 28. között várják. A pályázás részletei és lépései megtalálhatók az elip.ifka.hu oldalon - fűzte hozzá György László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com