BÉT - A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,39 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 17.275,91 ponton zárt kedden.

A kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a Mol és a Magyar Telekom drágulása segítette a magyar piacot.

A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül az OTP csökkent az előző napi záráshoz képest.
A magyar tőzsde felülteljesített a nemzetköziekhez képest kedden - mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Az elemzők már egy ideje várják Bernanke Fed-elnök monetáris expanziós bejelentését, és lehűtötte a kedélyeket, hogy ez most is elmaradt.

Így az amerikai és az európai piacokon is visszaestek az árak.
Az elemző kiemelte, hogy a Mol és a Magyar Telekom 1 százalék feletti áremelkedése húzta a magyar piacot, míg az OTP árfolyama a nemzetközi hangulat hatására csökkent.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a diszkont kincstárjegy aukción - négyszeres túljegyzés mellett - 7 százalék alá esett a hozam, ami szerinte teret adhat a jegybanki kamat csökkentésének. Gabler Gergely a jövő kedden még nem, de augusztusban már elképzelhetőnek tartja a kamatcsökkentést.
A Mol 310 forinttal, 1,89 százalékkal 16.700 forintra erősödött, 893,0 millió forintos forgalomban.











Az OTP részvények ára 80 forinttal, 2,27 százalékkal 3.452 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,86 százalékkal 439 forintra nőtt, forgalma 291,6 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 145 forinttal, 0,39 százalékkal 37.000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 182,5 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 387,7 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,64 százalékkal 15.800 forintra növelte értékét.
A BUMIX 1.027,01 ponton zárt kedden, ez 3,10 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Budapest, 2012. július 17., kedd (MTI) -

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com