BÉT - Alacsony forgalmat és emelkedést várnak a szakértők

Alacsony forgalom mellett, a kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedésre számítanak a Budapesti Értékdőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett szakértők.

Puzsár József, a KBC Equitas elemzője enyhe emelkedést vár a hétfői esés után. Véleménye szerint sok impulzus nem várható a magyar tőzsdén, az MNB kamatdöntése is inkább csak a forint árfolyamát befolyásolhatja érdemben.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt.

elemzője szintén emelkedésre számít a magyar tőzsdén, azonban felhívta a figyelmet, hogy az uniós külügyminiszterek Oroszországgal kapcsolatos döntései jelentős változást okozhatnak a piacok hangulatában.

bétBalásy Zsolt, az MKB Bank elemzője szerint a hétfői gyengébb hangulatú nap után kedden megint a vevők dominálhatnak, így Európa határozott pluszban nyithat. Ez a magyar tőzsdén talán a sokat szenvedett, de az elmúlt napokban már stabil OTP árfolyamán mutatkozhat meg, de a Richternek is van honnan visszapattannia - írta az MTI-hez eljuttatott várakozásában.

A BUX 31,56 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 17 956,26 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 2,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A Mol 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 680 forintra erősödött, 212,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,14 százalékkal 4156 forintra nőtt, forgalmuk 971,8 millió forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 361 forintot ért, forgalma 174,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 6 forinttal, 0,15 százalékkal 4060 forintra csökkent, a részvények forgalma 578,7 millió forintot ért el.
forrás.MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com