BÉT - Eltérő elemzői várakozások

Eltérően látják a pénteki kereskedés irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.

bet_0210Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a papírformának megfelelő hírek érkeztek az MSCI piaci index átsúlyozásáról, a Richter visszakerül, a Magyar Telekom viszont átkerül egy másik indexbe.

Ez a Magyar Telekom árfolyamára negatívan hat majd, a Richternél viszont enyhe pozitív hatást várnak - közölte.

Az elemző szerint az OTP a csütörtöki esés után valamennyire felfelé fog korrigálni, és a Mol-papírok esetében is lehet enyhe emelkedés, de az nem várható, hogy megfordulna az eddig gyenge tendencia, továbbra is nyomás alatt lesz az árfolyam.

Móró Tamás összességében a BUX 1 százalék alatti emelkedést vár a nap első felében, délután pedig az amerikai munkaerőpiaci adatoknak komoly hatása lehet a részvénypiacokra is - tette hozzá.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője viszont csökkenésre számít a BÉT-en. Csütörtökön az európai piacok a nap végére visszacsúsztak a negatív tartományba, az amerikai piacok is gyengén teljesítettek, és pénteken reggel Ázsiában is komolyabb esés bontakozott ki - mondta. Az elemző szerint a magyar piac nem fogja tudni függetleníteni magát a kedvezőtlen nemzetközi tényezőktől.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,48 pontos, 1,67 százalékos csökkenéssel 18 897,17 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 14 750 forinton stagnált, a Magyar Telekom 2 forinttal, 0,68 százalékkal 294 forintra gyengült. Az OTP ára 224 forinttal, 4,69 százalékkal esett, 4556 forinton zárta a napot. A Richter 8 forinttal, 0,19 százalékkal 4235 forintra gyengült.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com