BÉT - Eltérő elemzői várakozások

Eltérően látják a hétfői kereskedés irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.

bet_02105Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a Mol továbbra is eladói nyomás alatt marad, a horvát INA olajipari vállalatban lévő részesedés esetleges eladását a piac negatívan fogja értékelni.

A Richter új csúcson zárt pénteken, de az elemző arra számít, hogy kissé még erősödhet a papír. Az OTP várhatóan stagnál hétfőn, a Magyar Telekomnál pedig az eladók lesznek többségben - közölte a szakember.

Móró Tamás ezért összességében enyhe csökkenést vár a magyar tőzsdén.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi hangulat kedvező, ezért a hazai börzén is emelkedésre számít.

Folytatódhat a pénteki erősödés, ami a jó amerikai munkaerő-piaci adatok megjelenése után indult - mondta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,09 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 18 948,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 15,7 milliárd forint volt. A Mol 50 forinttal, 0,34 százalékkal 14 700 forintra csökkent, 567,9 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 41 forinttal, 0,90 százalékkal 4515 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 3,06 százalékkal 285 forintra gyengült, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 150 forinttal, 3,54 százalékkal 4385 forintra erősödött, a részvények forgalma 8,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 519,4 millió forintos forgalom mellett 560 forinttal, 2,06 százalékkal 27 760 forintra nőtt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com