BÉT - Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Eltérően látják a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett elemzők.BÉTMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a piacok nagyjából feldolgozták, hogy Görögország nem fog fizetni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), ezért kisebb mértékű emelkedés várható a magyar tőzsdén. A keddi kereskedést, az előző napokhoz hasonlóan, továbbra is a görög események határozzák meg - mondta.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője ugyanakkor további esésre számít a BÉT-en. Mint mondta, a görög feszültség csapdában tarthatja a piacokat, ezért kisebb mértékben ugyan, de a régióban csökkenés várható.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,78 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 21 623,72 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt. A Mol 150 forinttal, 1,05 százalékkal 14 200 forintra csökkent, 790,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 56 forinttal, 1,00 százalékkal 5530 forintra esett, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,25 százalékkal 395 forintra gyengült, forgalma 435,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4197 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com