BÉT - Emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

bet_0Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta: úgy tűnik, a megállapodás közelébe jutottak az Egyesült Államokban az adósságplafon kérdésében, ideiglenes megoldás látszik kibontakozni, amire az amerikai indexek rendkívül kedvezően reagáltak.

Emiatt várhatóan Európában nagyobb plusszal nyitnak pénteken a tőzsdék és a hazai börze sem lesz kivétel - közölte.

A szakember szerint a nap folyamán a kereskedés irányát az érkező hírek határozzák majd meg. Kisebb emelkedést még okozhat, ha ténylegesen megegyeznek az amerikai vitában, de a piacok nagyrészt már csütörtökön beárazták a megállapodást - tette hozzá.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája úgy fogalmazott: az amerikai megegyezés első sugallatára "kilőttek" a piacok, úgy tűnik, van még bőven erő a részvényekben. A szakember szintén úgy látja, hogy folytatódhat az emelkedés, Európa pluszban tervez nyitni és vélhetően a hazai tőzsde is követi. A legnagyobb nyertes továbbra is a Richter és az OTP lehet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 276,17 pontos, 1,50 százalékos emelkedéssel, 18 679,38 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt. A Mol 190 forinttal, 1,25 százalékkal 15 385 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 119 forinttal, 2,83 százalékkal 4320 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,68 százalékkal 292 forintra csökkent, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 71 forinttal, 1,75 százalékkal 4121 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 629,0 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,18 százalékkal 27 775 forintra növelte értékét.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com