BÉT - Emelkedést várnak az elemzők

Mérsékelt emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

kRácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint mérsékelt emelkedésre lehet számítani hétfőn, alacsonyabb, nyári forgalom mellett. Elmondta: pénteken összességében jó hangulatban fejeződött be a tengerentúli piacokon a kereskedés, főként a kedvező munkaerőpiaci adatok mozgatták felfelé az árfolyamokat. Ez pozitív hatással lehet a hétfői kereskedésre, a BUX is emelkedhet.

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint is kitarthat a kedvező hangulat a tőzsdéken, ami a magyar piacot is segítheti. A szakértő hozzátette azt is: megfordíthatja a folyamatokat az eurozóna pénzügyminisztereinek délutáni ülése, ahol egy görög segélycsomag lesz napirenden. Ha erről nem sikerül megállapodni, az elronthatja a tőzsdei hangulatot - mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,48 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 18 893,81 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 125 forinttal, 0,76 százalékkal 16 355 forintra csökkent, 320,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,62 százalékkal 4832 forintra erősödött, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 314 forintra esett, forgalma 197,4 millió forint volt.

A Richter árfolyama 460 forinttal, 1,32 százalékkal 35 350 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 87,8 millió forintos forgalom mellett 115 forinttal, 0,53 százalékkal 21 850 forintra emelkedett.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com