BÉT - Enyhe emelkedést várnak a szakértők

Enyhe emelkedést vagy stagnálást várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.BÉTMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: nem vár nagy forgalomra, ha lesz érdemi emelkedés, akkor az az európai piacok pozitív hatása miatt lesz. A vezető részvények közül a Mol tovább emelkedhet, a többi részvény esetében oldalazást vár - tette hozzá.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt.

elemzője további emelkedést vár Nyugat-Európában és a budapesti börzén is a pozitív nemzetközi hangulat miatt. Kitért arra, hogy az ukrán parlament csütörtökön megszavazta azt a törvénycsomagot, amelyet Ukrajna külföldi hitelezői szabtak a közeljövőben esedékes 3,2 milliárd dollárnyi kölcsön folyósításának feltételéül.

Így lehetővé válik, hogy Ukrajna már a közeljövőben hozzájusson a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,7 milliárd dollárnyi második hitelrészletéhez, a Világbank egymilliárd dolláros, Japán és Németország 300 millió, illetve 200 millió dolláros kölcsönéhez.

A tőzsdén lévő magyar vállalatok közül az OTP-nek és a Richternek is van ukrán kitettsége, ezzel a két nagy magyar cég fellélegezhet az ukrán fejlemények miatt - emelte ki. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 222,19 pontos, 1,00 százalékos emelkedéssel, 22 507,23 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt. A Mol 230 forinttal, 1,58 százalékkal 14 750 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,68 százalékkal 5924 forintra nőtt, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 394 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 53 forinttal, 1,25 százalékkal 4293 forintra nőtt, a részvények forgalma 764,1 millió forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com