BÉT - Enyhén mínuszos nyitást várnak a szakértők

Minimálisan mínuszos nyitásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett szakértők, akik szerint a piacok már a Fed jövő heti döntésére várnak.

bet_0

Nulla körüli vagy minimálisan negatív nyitásra számít Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidősüzlet-kötője. A piacok kivárnak, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövő szerdai bejelentésére készülnek a gazdaságösztönző célú monetáris lazító program további sorsáról - mondta. A szakértő nagyobb mozgásokra nem számít a kereskedésben, szerinte a hét végére csendesedik a piac.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szintén úgy látja, hogy enyhén negatív hangulatban nyithatnak a piacok Európában, így a magyar tőzsde is. A szakember szerint ennek különösebb oka nincs, az elmúlt napok emelkedése után és a jövő heti Fed-ülés előtt már kicsit óvatosabb a piac.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,42 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 18 290,57 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt. A Mol 405 forinttal, 2,43 százalékkal 16 265 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,46 százalékkal 4305 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,25 százalékkal 315 forintra gyengült, forgalma 360,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 69 forinttal, 1,91 százalékkal 3689 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 108,2 millió forintos forgalom mellett 400 forinttal, 2,01 százalékkal 20 300 forintra nőtt.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com