BÉT: jelentősen nőtt a részvények összforgalma decemberben

A Budapesti Értéktőzsdén a részvények decemberi összforgalma elérte a 249 milliárd forintot, ami a napi átlaggal számolva kevesebb a novemberinél, de jelentős emelkedés az azt megelőző 4 hónaphoz képest - közölte a BÉT az MTI-vel hétfőn.A napi átlag 12,4 milliárd forint volt az év utolsó hónapjában. A havi összevetésben mért csökkenést a BÉT azzal magyarázza, hogy a november a korábbi hónapok visszafogott teljesítménye után kiemelkedő részvényforgalmat hozott.

Az év végi fellendülés a BÉT részvényindexében is majdnem visszahozta a válság miatti csökkenést.  

    
A BUX 38 782 pontról 42 108 pontig emelkedett az év végére, a 8,6 százalékos havi növekedésnek köszönetően az éves visszaesés 8,6 százalékos volt. A közlemény szerint a csökkenés mértéke kedvezőnek tekinthető, hiszen 2020 legnehezebb időszakában 36 százalék is volt. A múlt heti zárás összehasonlítási alapja ráadásul a BUX történelmi csúcsa, hiszen 2019 végén 46 ezer pont felett zárt a tőzsdeindex - írták.     


A BÉT a bizonytalanságot okozó körülmények megszűnésével magyarázza az év végi fellendülést. Kiemelték az amerikai elnökválasztást, a kereskedelmi megállapodást az Egyesült Királyság és az EU között, valamint a koronavírus elleni oltást. Hozzátették, hogy a magyar részvénypiac szempontjából a fellendülés különösen kedvező, hiszen a vezető részvények közül az OTP-t és a Molt is súlyosan érintette a válság.     


Decemberben viszont éppen ezek járultak hozzá legnagyobb mértékben az emelkedéshez. Az OTP 133,1 milliárd forintos forgalom mellett 13 360 forinton zárta a hónapot, ami 12,0 százalékos növekedés novemberhez képest. A Mol 53,4 milliárd forintos forgalmat és 2190 forintos záró árat ért el, utóbbi havi összevetésben 8,7 százalékos változás. A Richter forgalma 36,4 milliárd forintig, árfolyama 7440 forintig jutott, ami 4,4 százalékos emelkedés havi összevetésben. Novemberhez képest egyedül a Magyar Telekom árfolyama csökkent, a 380 forintos záró érték 2,1 százalékos visszaesést jelent. Részvényeivel 3,9 milliárd forint értékben kereskedtek.     


A forgalmi rangsorban a Masterplast megelőzte a Magyar Telekomot, míg az árfolyamnövekedésben a kisebb papírok közül az Opus, a Rába, a Waberer's és a Kulcssoft került az élre. A befektetési szolgáltatók közül a legnagyobb forgalmat decemberben az Erste bonyolította 124 milliárd forintos forgalommal. A második helyre a Concorde került 113 milliárd forinttal, míg a harmadikon a Wood végzett, 104 milliárd forinttal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com