BÉT - Kedvező a hangulat, emelkedést várnak a szakértők

Kedvező hangulatra és emelkedésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.

bet_0210Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint alapvetően jó hangulatban, inkább emelkedéssel telik majd a csütörtöki kereskedési nap a BÉT-en, a magyar piac kevéssel a szerdai záróértéke fölött nyithat.

Kiemelte: a legfontosabb hír az volt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) befejezte utolsó 2013-as ülését, és kötvényvásárlási programjának visszafogásáról döntött. Hozzátette: az eszközvásárlások visszafogása a várakozásokkal ellentétben nem okozott pánikot a piacon, inkább emelkedtek a részvénypiacok.

A fejlődő piaci devizák az átmeneti megingás után alapvetően visszatértek a bejelentés előtti árfolyamszintekhez - mondta.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szerint is optimistán fogadták a befektetők a Fed bejelentését, a kedvező nemzetközi hangulat a magyar piacra is átterjedhet. Az elemző szerint fél százalék körüli emelkedés jöhet. Hozzátette: a Richter mexikói terjeszkedéséről szóló híreknek szintén kedvező hatása lehet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,97 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 18 611,55 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 140 forinttal, 0,98 százalékkal 14 450 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,71 százalékkal 4220 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,68 százalékkal 298 forintra nőtt, forgalma 952,0 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 42 forinttal, 0,94 százalékkal 4443 forintra esett, a részvények forgalma 917,6 millió forintot ért el. A BUMIX 1253,23 ponton zárt szerdán, ez 17,02 pontos, 1,38 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com