BÉT - Kedvező nemzetközi hangulatban pozitív nyitásra számítanak a szakértők

A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően a Budapesti Értéktőzsdén is pozitív nyitásra számítanak kedden az MTI által megkérdezett piaci szakértők.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője elmondta: a hosszú hétvége után kisebb - 0,3-0,4 százalékos - emelkedéssel nyithat a BUX kedden, mivel a nemzetközi piaci hangulat kedvező és a főbb európai börzéken is pozitív nyitásra lehet számítani. A szakértő szerint a Magyar Telekom árfolyamára rövid távon kedvezően hathat, hogy a hírek szerint a kormány a korábban várt 125 milliárd forint helyett 104 milliárdot szedne be a frekvenciatenderből.

gazdaság-fel31Német Sándor,a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: az Egyesült Államokban volt hétfőn kereskedés, ennek köszönhetően kedvező hangulatban várják a nyitást a befektetők, akiket az ukrán válság egyre kevésbé "hoz lázba". Kedden amerikai makroadatok és gyorsjelentések határozhatják meg hangulatot, és alapvetően pluszos nyitást várható, bár kérdés, hogy a magyar piacon ez hogyan csapódik le. A szakértő hozzáfűzte, hogy az OTP csütörtökön valamivel a4325 forintos, 200 napos mozgóátlaga felett zárt, és pozitív nyitás esetén megpróbálkozhat a 4500 forintos szint elérésével.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 294,80 pontos, 1,69 százalékos emelkedéssel, 17 702,77 ponton zárt csütörtökön. Pénteken a BÉT zárva tartott, ezért négynapos volt az előző tőzsdei hét. A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. A Mol ára nem változott, 12 850 forintot ért, 451,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 148 forinttal, 3,54 százalékkal 4328 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,65 százalékkal 309 forintra nőtt, forgalma 332,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 77 forinttal, 2,05 százalékkal 3839 forintra emelkedett, a részvények forgalma 688,5 millió forintot ért el.
forrás:MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com