BÉT - Kivárásra és kisebb emelkedésre számítanak az elemzők

Kisebb emelkedésre, illetve a Fed szerdai ülése előtt főként kivárásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.

betNagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: kis emelkedést vár a hazai és a nemzetközi piacokon is.

A befektetők azonban leginkább kivárnak szerdán, az amerikai jegybenk szerepét betöltő Fed ugyanis este jelenti be kamatdöntését, illetve az ezt követő sajtótájékoztatón várhatóan az eszközvásárlási program folytatásának részleteit is ismertetik.

Az elemző szerint a hazai piacon elsősorban a Molra lesz érdemes figyelni, a papíroknál közepes mértékű emelkedés lehet.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája közölte: a Fed döntése előtt a kivárás jegyében emelkedik nap mint nap a világ, szerdán reggel is enyhe plusz látszik Európában. A szakember szerint ebből a hazai részvények közül továbbra is csak az OTP veheti ki valamennyire a részét.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe stagnált, a BUX 1,72 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 18 629,09 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt. A Mol 125 forinttal, 0,75 százalékkal 16 465 forintra csökkent, 685,3 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 36 forinttal, 0,82 százalékkal 4425 forintra erősödött, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 322 forintot ért, forgalma 583,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 2 forinttal, 0,05 százalékkal 3700 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 451,9 millió forintos forgalom mellett 65 forinttal, 0,30 százalékkal 21 785 forintra nőtt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com