BÉT - Mérsékelt emelkedésre számítanak a szakértők

A kedvező nemzetközi hangulat miatt mérsékelt emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők.

bet_0210Saághy Pál, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta: alapvetően továbbra is kitart az optimista hangulat a nemzetközi tőzsdéken, ami a várakozások szerint a BÉT-en is éreztetni fogja hatását. Mivel hétfőn nem lesznek jelentős külföldi hírek, impulzusok, így a szakértő viszonylag nyugodt, enyhén pozitív napra számít a hazai tőzsdén.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője azt mondta: a nyitásban kisebb emelkedésre számít. A szakértő szintén kiemelte a pozitív nemzetközi hangulatot, illetve azt, hogy egyelőre nem látszik olyan hír, ami a közeljövőben ezt jelentősen befolyásolná.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,36 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 18 565,69 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 80 forinttal, 1,86 százalékkal 4390 forintra erősödött pénteken, a részvény forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.

A Mol 50 forinttal, 0,35 százalékkal 14 270 forintra gyengült, 329,2 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 56 forinttal, 1,26 százalékkal 4385 forintra esett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,44 százalékkal 274 forintra csökkent, forgalma 959,2 millió forint volt. Az Egis 36,5 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,04 százalékkal 27 920 forintra erősödött.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com