BÉT - Minimális pluszt vár nyitásban a szakértő

Nyitásban minimális emelkedésre, a nap folyamán pedig alacsony forgalomra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértő.

betVavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. üzletágvezetője szerint a nyitó forgalomban nem várható nagy mozgás, a szakember minimális pozitív elmozdulásra számít a hazai tőzsdén. Várhatóan folytatódik a múlt heti iránykeresés alacsony forgalom mellett, a befektetők a jelek szerint kivárnak - tette hozzá.

Az OTP és a Magyar Telekom esetében is elsősorban a kormányzati döntések mozgatják majd az árfolyamokat, amíg ezek nem tisztázódnak, nem várható nagy elmozdulás - mondta.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 132,07 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 18 015,16 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt.

A Mol 90 forinttal, 0,56 százalékkal 16 050 forintra gyengült, 956,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 1,76 százalékkal 4185 forintra esett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,97 százalékkal 307 forintra gyengült, forgalma 336,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 14 forinttal, 0,38 százalékkal 3700 forintra erősödött, a részvények forgalma 870,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 209,0 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,50 százalékkal 20 000 forintra csökkent.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com