BÉT - Negatív hangulatra számítanak a szakértők

Negatív hangulatra számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője azt emelte ki, hogy a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel, kevéssel a hétfői záróértéke alatt nyithat a BÉT. Hozzátette: hétfőn jól teljesítő volt a magyar piac, a Richter árfolyama 3,5 éves csúcsra erősödött.

Az OTP részvény árfolyamára már nem lesz negatív hatása annak, hogy hétfői közzététel szerint Kovács Antal felügyelőbizottsági tag még január 7-én 21 ezer részvényt értékesített.

gazdasagi-novekedes-2012Az amerikai és ázsiai piacok esése miatt szintén negatív nyitásra számít Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese. Megjegyezte azt is, hogy az utóbbi időszakban a magyar tőzsde inkább alulteljesítő volt, így még akár pozitív meglepetés is jöhet. Német Sándor elmondta: a fejlődő országok részvényei az utóbbi időszakban népszerűek a befektetők körében a fejlett piacokhoz képest.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint az látszott a hétfői gyenge tengerentúli tőzsdezáráson, hogy Amerika "remegő térdekkel" vág bele a gyorsjelentési szezonba, és ennek a keddi európai tőzsdenyitáson is látszik majd a hatása. A negatív hangulat a BÉT-en is éreztetheti majd hatását, leginkább talán az utóbbi napokban folyamatosan emelkedő OTP esetében - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 318,44 pontos, 1,67 százalékos emelkedéssel, 19 420,16 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 100 forinttal, 0,70 százalékkal 14 390 forintra erősödött, 514,8 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 73 forinttal, 1,66 százalékkal 4460 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 309 forintot ért, forgalma 242,5 millió forint volt. A Richter árfolyama 160 forinttal, 3,48 százalékkal 4759 forintra emelkedett, forgalma 3,4 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1393,10 ponton zárt hétfőn, ez 10,57 pontos, 0,76 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com