BÉT - Vegyes szakértői várakozások

Eltérően látják a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.

Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint nulla körüli nyitás lesz a magyar piacon, a kereskedés első órái iránykereséssel indulhatnak. Hozzátette: bizonytalanság tapasztalható a külföldi piacokon, a tőzsdék az év első napjaiban vegyesen mozogtak. A pozitív mozgás kérdéses, de különösebb aggodalom sem látszik - jegyezte meg.

A szakértő szerint az Eurostat keddi előzetes becslése a decemberi eurózónás inflációról kevésbé fontos hír, inkább a forint árfolyamára lehet némi hatása.

gazdaság-fel31Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője azt emelte ki, hogy a nyugat-európai tőzsdék pozitív hangulata átragadhat a BÉT-re, ezért enyhe emelkedés jöhet. Az elemző a kisebb papírok közül a CIG Pannóniát emelte ki, mivel az életbiztosítónál, valamint annak leányvállalatánál betöltött vezetői tisztségeiről Csurgó Ottó hétfőn lemondott. Így kérdés, hogy ezt a befektetők hogyan értékelik - mondta. Az OTP árfolyamára a társaságnak a TakarékBank privatizációjában vállalt esetleges szerepvállalásáról érkező hírek lehetnek hatással.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,42 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 18 572,77 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen szerepeltek. A Mol 10 forinttal, 0,07 százalékkal 14 480 forintra erősödött, 450,6 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 28 forinttal, 0,67 százalékkal 4171 forintra csökkent, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 316 forintot ért záráskor, forgalma 263,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 25 forinttal, 0,58 százalékkal 4280 forintra gyengült, a részvények forgalma 725 millió forintot ért el.

forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com