Bevezették a tőzsdére a Sundell Estate Nyrt. részvényeit

A SunDell Estate Nyrt. ingatlanbefektetési társaság törzsrészvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)standard kategóriájába hétfőn.A BÉT közleménye szerint 1 millió darab, egyenként 100 forint névértékű SunDell törzsrészvény (Ticker: SUND) került bevezetésre a standard kategóriába, amely immár 16 kibocsátót számlál.

A bevezetéshez kapcsolódó ünnepélyes csengetés rendezvényt az érdeklődők a koronavírus-járvány miatt, az elmúlt alkalmakhoz hasonlóan digitális formában, a BÉT Facebook-oldalán kísérhették figyelemmel.

   
A SunDell Estate tevékenysége a saját tulajdonú ingatlanok adásvételétől, bérbeadásától és üzemeltetésétől kezdve az épületépítési projektek szervezésén, az ingatlankezelésen és építményüzemeltetésen át a vagyonkezelésig terjed. A társaság a 2018-as alapítást követően 2019-ben már 7,67 milliárd forintos árbevételt, illetve 1,99 milliárd forintos adózott eredményt ért el. 2019 januárja óta szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozásként tartják számon a vállalatot, így az idei év elsődleges célja e folyamat lezárása, azaz a szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakulás a SunDell Estate számára - közölte a BÉT.
    

A szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) egy külföldön meghonosodott, Észak-Amerikában és Európa több országában REIT néven ismert vállalkozási forma, amelyet Magyarországon a 2011. évi CII. törvény szabályoz. Olyan tőzsdén jegyzett ingatlanvállalatokat jelöl, amelyek különböző adóelőnyöket élveznek, cserébe viszont számos kritériumnak kell megfelelniük.


Egyebek között meghatározott tevékenységi körrel, 5 milliárd forint induló tőkével és megfelelő mértékű, legalább 25 százalékos közkézhányaddal kell rendelkezniük, eredményük nagy részét pedig osztalékként kell kifizetniük, kivéve, ha a részvényesek ennek ellenkezőjéről döntenek. A Budapesti Értéktőzsdén jelenleg három SZIT papírjával lehet kereskedni: a Graphisoft Park SE, a BIF Nyrt. és a Finext Nyrt. részvényeivel - közölte a BÉT.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com