Bezárja budapesti telephelyét a Michelin

Bezárja 512 főt foglalkoztató budapesti telephelyét a Michelin Hungária

A cégcsoport által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint 2015 közepén véget ér a középkategóriás teherabroncsok gyártása a fővárosban a nyolcadik kerületi telephelyen. A cég a döntést az európai teherabroncspiac szűkülésével és azzal magyarázza, hogy a jelenleg 70 százalékos kapacitással működő gyár jelentős modernizációra szorulna, ami a belső kerületi fekvés miatt gazdaságilag nem indokolt.

A jelenleg Magyarországon 1650 főt foglalkoztató cégcsoport másik telephelyén, Nyíregyházán folytatódik a szupersport kategóriás személyabroncs gyártás, illetve Vácott a logisztikai központban és a tuzséri kereskedelmi egységben is hosszú távú jelenlétet erősített meg a cég keddi közleményben. A bezárással a cég a Taurus, Riken és Kormoran márkájú középkategóriás teherabroncsok budapesti gyártását fejezi be.

Michelin-brothers_2280142aA Michelin Hungária a héten elkezdi az egyeztetéseket a dolgozói érdekképviseletekkel a budapesti telephely 512 munkatársának későbbi elhelyezkedéséről, melyhez vállalati támogatási programmal nyújt segítséget.
A cég a közleményben a Kerepesi úti telephely jövőjével kapcsolatban kiemelte, hogy május végéig egyeztetéseket kezdeményeznek a fővárosi és kerületi szervekkel a terület városfejlesztési tervekhez illő, munkahelyteremtő, fenntartható módon való hasznosításáról, melyhez aktívan hozzá kívánnak járulni. A mintegy 9 hektáros terület szomszédságában kormányzati, oktatási, pénzügyi és kulturális intézmények találhatók.

A Michelin 2013-ban új irányító szervezetet hozott létre Budapesten, melynek feladata az alsókategóriás személyabroncs márkák kereskedelmének világszintű koordinálása - áll az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben.
A Michelin csoport 1996-ban vette át az addig állami tulajdonú Taurus vállalatot. Azóta a cégcsoport Magyarországon mintegy 302 millió euró összegben ruházott be, melyből a budapesti teherabroncsgyár része 35 millió euró. A Michelin Hungária fő piacai Közép-Európa és Oroszország. A cég nettó árbevétele 2013-ban 183,5 milliárd forint volt.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com