Biotermékek gyártását kezdte meg a Spar húsüzeme

Biotermékek gyártását kezdte meg a Spar bicskei húsüzeme a nyalkai Virágzó TKSZ Szövetkezet együttműködésével - jelentették be a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. húsüzemének 10 éves, jubileumi rendezvényén, pénteken.

sAz eseményen részt vett Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki hangsúlyozta, hogy a "magyarok egy kicsit a magukénak is érzik a Spart, mert kínálatuk szervesen illeszkedik a magyar fogyasztói szokásokhoz". Jelezte, hogy a cég több ezer embert foglalkoztat boltjaiban, üzemében, és beszállítói hálózatával további több ezer gazdálkodónak ad biztos megélhetést.

Erwin Schmuck, a Spar Magyarország Kft. ügyvezetője szerint a húsüzem 2004. évi elindításával a Spar más utat választott, mint vetélytársai, ami akkor bátor döntés volt. Hozzátette: jövőre tovább bővítik az üzemet és egy oktatási- és kutatóközpontot is létesítenek.

Reményei szerint a fejlesztést követően exportálni is tudnak majd a húsüzem termékei közül.
Fritz Poppmeier a Spar igazgatósági tagja kiemelte: "a Spar egy nemzetközi márka, de nem multi", a cég egy osztrák családi vállalkozás, amely Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Olaszországban és Magyarországon rendelkezik üzletekkel.

Elmondta, hoyg hat húsüzemet működtetnek, de a magyarországi a legnagyobb. Mint mondta, 400 magyarországi üzletükben mintegy 13 ezer munkatársuk dolgozik, vagyis az ország egyik legnagyobb beruházói és munkáltatói lettek az elmúlt időszakban.

Horváth Ferenc a húsüzem vezetője elmondta, hogy ma már partnerük az összes nagy magyarországi vágóhíd és keresik az újabb beszállítókat. Bejelentette, hogy mostantól Naturpur márkanév alatt kilencféle, tálcás friss bio sertéshús kapható üzleteikben.

Reményei szerint hamarosan elérhetik, hogy száz százalékban magyar alapanyagból dolgozhassanak. Jelenleg a teljes feldolgozott húsmennyiség 80 százaléka magyarországi, ezt főként osztrák beszállítással egészítik ki.

A Spar a magyarországi élelmiszerkereskedelmi láncok között elsőként, és azóta is egyedüliként működtet saját húsüzemet bicskei központjában. A 2004-ben megnyitott húsüzem az ország egyik legmodernebb technológiával működő húsfeldolgozó gyára és megnyitása óta több lépcsőben bővült. Tavaly az üzem területe 1,5 milliárd forintos beruházás keretében mintegy 1600 négyzetméterrel nőtt, ezzel 35 munkahelyet is teremtett.

Tavaly a 7900 négyzetméteres üzemben 2000 szarvasmarhát és 468 ezer darab félsertést dolgoztak fel, 7000 tonna sajátmárkás húskészítményt gyártottak, és 8 millió tálca húst csomagoltak saját üzleteik számára.

Legújabb termékük a tálcás friss bio sertéshús, amely több mint 60 nagyobb Spar üzletben kapható, de ezek köre folyamatosan bővül. A gazdáktól közvetlenül beszerzett bio hús 100 százalékban magyar tenyésztésből származik, amelyet magyar szakmai szervezetek tanúsítanak (Biokontroll Magyarország, Hungária Ökogarancia).

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com