Bizonytalan időre szünetel a kazáncsere-pályázat

A lakossági fűtéskorszerűsítési pályázatot kezelő Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Nonprofit Kft. bizonytalan időre, a rendszerben jelentkezett műszaki problémák megoldásáig felfüggeszti a kazáncsere-pályázatok befogadását - olvasható a társaság honlapján.

A társaság az MTI megkeresésére kedden elmondta: a fejlesztők és rengeteg pályázó is jelzett problémákat az online rendszerben, így azt teljes körűen tesztelni kell. A szakemberek már dolgoznak a probléma elhárításán, azt azonban a társaság nem tudta megmondani, mikorra oldják meg a problémát, s mikor lehet pályázni. A honlap információi szerint a pályázatokkal kapcsolatos mindennemű további információról, a benyújtások kezdeti időpontjáról a későbbiekben tájékoztat a kft., valamint a közlemények a portálokon, az nfm.gov.hu és émi.hu honlapokon is megjelennek.

pályázatA fűtéskorszerűsítésre eredetileg október 28-ától a közép-magyarországi régióból nyújthattak volna be a pályázatokat, ezt követné majd az észak-alföldi, a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a közép-dunántúli, a nyugat-dunántúli, valamint a dél-dunántúli régió. A rendelkezésre álló keretösszeg egymilliárd forint. A forrást a népesség aránya szerint osztották meg a régiók között. A korábban közöltek szerint a pályázat keretében minden olyan, a kazáncserével összefüggő tevékenység támogatható, amelynek szén-dioxid-kibocsátás csökkentése számítható, illetve energiamegtakarítást eredményező hatása energetikai számítással és energetikai tanúsítással igazolható.
Az elnyerhető állami támogatás lakásonként legfeljebb az elszámolható költség 40 százaléka lehet, de maximum bruttó 650 ezer forint.

Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező, önálló gépészeti egységgel rendelkező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan jelentkezhetnek. Pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon (http://zfr–kazancsere.hu) keresztül nyújthat majd be a kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személy, amennyiben ő a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan tulajdoni lapján szereplő tulajdonos.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com