Bizonytalan mozgásra számít a tőzsdén az elemző

Bizonytalan mozgásra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte, szerdán jelentősen romlott a nemzetközi befektetői hangulat a világ részvénypiacain, ezt a magyar tőzsdén is lehetett érezni, a legtöbb vezető részvény árfolyama lefelé vette az irányt.

A BUX index a 37 ezer pontos támasz letörése esetén tovább csökkenhet, a 36 ezer pontos szintet veheti célba - jelezte.

    
Az OTP grafikonján a 11 500 forintos támaszra, a Mol esetében az 1900 forintos szintre érdemes figyelni a szakértő szerint. A Richter árfolyama a 6800 forintos szint alatt zárt, így elviekben a 6600 forintos támaszt veheti célba hamarosan. A Magyar Telekom részvényeivel csak az első órában lesz kereskedés, 10 órától fel lesznek függesztve, itt a 400 forintos ellenállásra érdemes figyelni.
    

Az elemző emlékeztetett, hogy a Magyar Telekom csütörtökön tartja részvény-visszavásárlási aukcióját, ennek keretében legfeljebb 5,2 milliárd forint értékben vásárol vissza saját részvényeiből. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 396,37 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 37 199,46 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt.


A Mol árfolyama 21 forinttal, 1,09 százalékkal 1912 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,11 százalékkal 11 620 forintra esett, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 394 forintra erősödött, forgalma 304,1 millió forint volt. A Richter-papírok 70 forinttal, 1,03 százalékkal 6750 forintra gyengültek, forgalmuk 978,5 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com