Biztosabbnak látják munkahelyüket a magyarok egy felmérés szerint

Biztosabbnak látják munkahelyüket a magyarok, leginkább a 18-29 éves és a 60 év feletti korcsoportban, emellett a faluban élők, valamint a mezőgazdaságban dolgozók körében nőtt az átlagot meghaladó mértékben a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián közös munkaerőpiaci stabilitási indexe.

A BNP Paribas Cardif biztosító az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében kiemeli, az előző negyedév stagnálása után ismét emelkedett a 100 fokú skálán mért stabilitási index: 2015 harmadik negyedévében az index 64 pontra nőtt, ami 2 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest. A 64 pontos érték az index 2014 őszi indulása óta mért legmagasabb szám, és 4 pontos emelkedés éves összevetésben.

BNP Paribas

A magyar munkavállalók minden eddiginél jobban bíznak munkahelyük stabilitásában, ami valószínűleg részben a fokozatosan javuló makrogazdasági mutatóknak, valamint a lassan stabilizálódó munkaerőpiaci környezetnek köszönhető - idézik a közleményben Bernáth Tamást, a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatóját.

Korcsoport szerint a 18-29 év közöttiek lényegesen bizakodóbbak lettek: körükben 3 hónap alatt 59-ről 65 pontra ugrott az index értéke, de a 60 év felettiek esetében regisztrált 54-ről 61 pontra történő emelkedés is figyelemre méltó az elemzés szerint.

Lakóhely szerint a faluban élők körében nőtt a legnagyobb mértékben a stabilitási index: a 63 pontos érték nemcsak 4 százalékpontos emelkedést tükröz, de az eddig valaha mért legmagasabb is. A városban lakóknál, némi stagnálást követően, ismét 2 pontos emelkedést regisztráltak, így a harmadik negyedévben már 65 pontot ért el az index. Ezzel megelőzte a korábban szinte mindig legmagasabb értékeket produkáló Budapestet, ahol 64 ponton áll az index.

Iskolai végzettség szerint továbbra is a diplomások a legbizakodóbbak, 71 pontos értékkel, ami 3 pontos emelkedés a negyedév alatt. Az érettségizettek 64 pontos értéke 1, a szakmunkás oklevéllel rendelkezők 63 pontos értéke pedig 2 pontos növekedést tükröz.

A régiókat tekintve Közép-Magyarország és Kelet-Magyarország a legbizakodóbb, 65 pontos értékkel.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com