Biztosítóváltás 2013

Mindenki szeretné pontosan tudni, hogy meddig van ideje biztosítót váltani 2013-ra. Fontos, hogy a kötelező gépjárműbiztosítás és a Casco évfordulója nem feltétlenül azonos, valamint hogy a kötelező biztosítások 2010. január 1-től nem kizárólag január 1-jei évfordulós szerződéseket tartalmaznak.

Ha 2013-ban kötelező biztosítást szeretnénk váltani, az érvényes szerződést az évfordulót megelőzően legalább 30 nappal fel kell mondanunk.

Amennyiben ezt elmulasztjuk, a szerződésünk automatikusan meghosszabbodik a következő évre azon a díjon, amiben annak idején a biztosító társasággal megállapodtunk. 2013. január 1-jei évfordulós szerződéseknél legkésőbb 2012. december 1. 23 óra 59 percig be kell érkeznie felmondásunknak a biztosítónkhoz. A felmondás elküldését igazolnunk kell, ezért ajánlott levélben vagy személyesen intéznünk.

Biztosítóváltás 2013

Ha a szerződésünk évfordulója nem január 1., akkor írásban legalább 30 nappal az évfordulót megelőzően kell felmondanunk a szerződést, de ezt megtehetjük ennél korábban is.

Casco esetében ugyanúgy a 30 nappal korábbi felmondás érvényes a határozatlan időtartamra vonatkozó szerződéseknél. Mivel a Casconál nincs egységes évforduló, mindig ellenőrizzük az időpontot. Ha a Cascot és a kötelező biztosítást együtt kötjük meg, fokozottan ügyeljünk az évfordulókra.

A kötelező biztosítás nem szűnik meg díjnemfizetés esetén, hanem 60 nap után fedezetlenségi díjat vagyunk kötelesek megfizetni és a következő évre nem válthatunk biztosítót sem. Casco esetén a biztosító igényelheti a be nem fizetett díj megfizetését az évfordulóig.

A kötelező biztosító váltás online 2013-ra egyszerűbbé teszi a szerződések felmondását, mivel az alkuszi megbízások birtokában az adott cég intézi az ezzel kapcsolatos teendőket. Azt is megtehetjük, hogy az évforduló előtt 30 nappal mi magunk felmondjuk a szerződést és az évfordulóra új biztosítást kötünk a 30 nap alatt.

Forrás: Kötelezőbiztosítás.net

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com