Biztosnak érzik állásukat a magyar munkavállalók egy felmérés szerint

Az idei első negyedévben 2 ponttal csökkent a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében a tavalyi év hasonló időszakához képest, az előző negyedévhez mérve változatlanul 68 pont volt a mutató - derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb márciusi munkaerőpiaci kutatásából.A biztosító keddi közleménye szerint a most tapasztalt megtorpanás ellenére hosszabb távon emelkedő tendenciáról lehet beszélni. A negyedéves jelentésből kiderül, hogy a megkérdezettek körében 91 pontot mértek azzal kapcsolatban, mennyire bíznak jelenlegi munkahelyük fennmaradásában.

Az előző két évben ez az érték 90, illetve 91 pont volt.

    
A tavalyi első negyedévhez hasonlóan idén is 89 pontot mértek azzal kapcsolatban, hogy a munkavállalók mennyire érzik biztosnak jelenlegi pozíciójukat. Az újbóli elhelyezkedés esélyével kapcsolatban emelkedő a tendencia, a tavalyi 48 és a tavalyelőtti 47 után idén 52-re ugrott ez a részmutató. A karrierre vonatkozó jövőképpel kapcsolatban a férfiak 78, a nők 73 százaléka érzi úgy, hogy több mint öt évig megmarad az állása, illetve a férfiak 75, a nők 70 százaléka látja biztosnak pozícióját a jelenlegi munkahelyén. A férfiak 39, a nők 33 százaléka válaszolta azt, hogy állásvesztés esetén könnyen vagy nagyon könnyen találna magának új munkát.
    

A bizalmi index korcsoportok szerinti bontásánál az látható az adatokból, hogy a 30 és 60 év közötti korosztály optimistább a többi csoporthoz képest, mivel 69-70 pontot ért el, szemben a 18-29 évesek 65, illetve a 60 felettiek 59 pontos indexével. Ez az eredmény a korábbi évekhez képest nem jelent számottevő változást.
    

Az iparban-építőiparban és a kereskedelemben egyaránt 69-69, a közigazgatásban dolgozóknál 66 pontot, a mezőgazdaságban tevékenykedő munkavállalóknál 72 pontot mértek. A budapestiek és városban lakók körében 69 pontot mértek a kutatók. Régiós szinten gyakorlatilag nincs eltérés az ország középső, keleti és nyugati része között: az első régióban 69, az említett két másik területen 68-68 pontot mértek a válaszadók körében.
    

Az iskolai végzettséget tekintve általában a diplomások és az érettségivel rendelkezők alkotják a legbizakodóbb csoportot. Előbbinél 70, utóbbinál 68 pontot ért el a bizalmi index, ugyanakkor a szakmunkás papírral rendelkezők körében most 69 pontot mértek. Tőlük hagyományosan lemaradva, 63 ponttal a legfeljebb 8 osztályt végzettek jönnek.
    

A BNP Paribas Cardif biztosító a Mediánnal közösen 2014-ben hozta létre az indexet, amely 1200 ember személyes megkérdezésén alapul. A minta életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentálja a felnőtt magyar népességet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com